Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Hatalmas tesztlabort nyitott a Continental a szomszédban

Autó2024. júl. 23.MTI

Egyik legnagyobb európai tesztlaboratóriumát nyitotta meg a Continental Temesváron - írta az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.

A 800 négyzetméteres, teljesen új laboratóriumban 23 mérnök és technikus dolgozik. A laboratóriumot többek között hő- és nyomásterheléses teszteléshez használt számítógépes tomográffal, utolsó generációs optikai profilométerrel és vibrációs tesztszobával szerelték fel.

A temesvári laboratórium a Continental romániai üzemei mellett a vállalat európai és amerikai termelő egységeit is ki szolgálja.

A temesvári Freidorf ipari parkban található ContiTech Románia 2002-ben kezdte meg a termelést. A gyár évente mintegy 18 millió, személygépkocsikba, haszonjárművekbe és ipari gépekbe való hajtószíjat, valamint körülbelül 10 millió klímaegységet gyárt. A cégnek 2023-ban 860 millió lejt (67,467 milliárd forint) meghaladó árbevétele és közel 1500 dolgozója volt.

Az üzemben a tesztelés több mint két évtizede kezdődött. A tesztlaboratóriumot legutóbb 2017-ben korszerűsítették, de időközben ismét szükségessé vált a fejlesztés méretben és technológiai téren egyaránt. 

A világ egyik legnagyobb autóipari vállalatának számító német Continental AG-nak Nagyszebenben is több üzeme van. A cég júniusban jelentette be, hogy Nagyszebenben 45 millió eurós (17,557 milliárd forint) beruházással új üzemet épít, melynek, a tervek szerint, 2026-ban kell megkezdenie a termelést.