Hetvenezer fölé nőtt tavaly a tisztán elektromos flotta Magyarországon
AutóErős hajrával zárult az óesztendő a zöldautózás terjedésében. Tavaly decemberben helyezték forgalomba a harmadik legtöbbet a kizárólag elektromos hajtású gépjárművekből. Az 1970-es múlt havi darabszámot csak 2024 márciusa (2108), továbbá holtversenyben júniusa és szeptembere (2072) előzi az örökrangsorban.
A lendületes gyarapodásnak köszönhetően a leginkább környezetkímélő járműpark már több mint 70 ezer darabos. A közlekedési nyilvántartási adatok szerint 2024-ben minden korábbinál több,
közel 22 ezer tisztán elektromos gépkocsi kapott zöld rendszámot
hazánkban. A legnagyobb hányaduk, több mint 20 ezer darab személyautó volt.
A tiszta és csendes állomány 2023-ban kevesebb mint 14 ezer darabbal bővült, a tavalyi év tehát újabb szintlépést hozott az elektromobilitás térnyerésében.
A sorozatos rekorddöntések jelentős részben a vállalatok e-autó beszerzéseit támogató kormányzati programnak köszönhetők. A február óta futó kiírásban már több mint 5400 személyautó, kisteherautó és kisbusz megvásárlásához kértek a cégek több mint 21 milliárd forint támogatást. A 30 milliárd forintos keretösszeg bő felét mostanra szerződésekben lekötötték, közel hatodát pedig kis is fizették a nyerteseknek.
A gazdasági társaságok március végéig pályázhatnak a járművenként 2,8-4 millió forint állami hozzájárulásra.
A kormány két felhívásban összesen közel 60 milliárd forinttal ösztönzi a további előrelépést. A másik program a vidéki e-töltőhálózat fehér foltjainak felszámolására szolgál az országos lefedettség elérése érdekében, 28 milliárd forintos kerettel.
A tisztán elektromos hajtású gépjárművek száma 2020 eleje óta több mint kilencszeresére nőtt Magyarországon. A zöldautózás terjedése is elősegítette, hogy a korábbi folyamatos növekedéssel szemben a közlekedés kibocsátása üvegházhatású gázokból 7 százalékos csökkenésbe fordult 2023-ban.