Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Összehangolt kormányzati munka segíti a BYD történelmi beruházását

Autó2024. jún. 21.Növekedés.hu

Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója a 10. alkalommal megrendezett kormányzati BYD Munkacsoport ülése után hangsúlyozta, hogy a világ legnagyobb elektromos és hibridautó-gyártója, a BYD egy történelmi beruházást valósít meg Szegeden.

Hozzátette:

az autógyár révén fejlődik a térség infrastruktúrája, új, jól fizető munkahelyek jönnek létre, fejlődik az oktatási és szakképzési rendszer és a térség gazdasági ereje is jelentősen növekedni fog. Annak érdekében, hogy a gyár 2025-ben megkezdhesse működését, egy összehangolt kormányzati munkára is szükség van, hiszen számos minisztérium, állami hatóság érintett abban, hogy ez a beruházás megvalósulhasson.

Joó István elmondta, hogy

ennek a munkának a kereteit adja a BYD Munkacsoport, amely ma 10. alkalommal tartotta meg ülését. Ennek keretében áttekintésre kerültek az infrastruktúra-fejlesztéssel, a képzési, oktatási rendszerrel, a munkaerőpiaccal kapcsolatos kérdések is. Amint az autógyár megkezdi a működését, sokkal közelebb leszünk azon célunkhoz, hogy Magyarországon is évente 1 millió autót gyártsanak le. Ezzel egy európai elitklubnak az új tagjai leszünk.