A nemzetközi kedvezőtlen hangulatot követte a magyar tőzsde
BefektetésBudapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 685,63 pontos, 0,74 százalékos csökkenéssel 92 196,43 ponton zárt szerdán.
A részvénypiac forgalma 19,5 milliárd forint volt, a vezető részvények csökkentek az előző napi záráshoz képest.
Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy szerdán a nemzetközi tőzsdéken a nap végére elromlott a befektetői hangulat a délelőtti kereskedést követően. Emögött az húzódik meg, hogy az amerikai első negyedévi GDP-adat a vártnál rosszabb lett. Az amerikai gazdaság a várt 0,2 százalékos visszaeséshez képest 0,3 százalékkal csökkent, és ez felveti a recesszió lehetőségét.
A Budapesti Értéktőzsdén a szerdai kereskedés a nemzetközi részvénypiaci hangulatot követte.
A magyar vezető részvények árfolyama csökkent. A nap folyamán nem érkezett vállalatspecifikus hír a magyar vezető részvényekre, amelyek árfolyama a nemzetközi tőzsdei folyamatot követte - tette hozzá. A Mol 6 forinttal, 0,2 százalékkal 3014 forintra csökkent 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 250 forinttal, 0,94 százalékkal 26 280 forintra esett, forgalmuk 13,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,24 százalékkal 1688 forintra gyengült, forgalma 1,7 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 0,64 százalékkal 10 800 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el. A BUMIX 8318,33 ponton zárt szerdán, ez 147,45 pontos, 1,74 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.