Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A történelmi csúcs után negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Befektetés19 órájaMTI

Kisebb negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán, de az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint nem kizárt, hogy később megpróbálkozik a részvényindex a 80 960 pontos szint áttörésével.

A BÉT részvényindexe, a BUX 703,95 pontos, 0,88 százalékos emelkedéssel, 80 677,32 pontos történelmi csúcson zárt kedden.

Varga Zoltán kiemelte:

a vezető részvények közül az OTP el tudott pattanni

a 21 400-21 500 forint között húzódó támaszról, a következő ellenállás 22 ezer forintnál látható.

Kedden a részvény árfolyama 270 forinttal, 1,25 százalékkal, 21 790 forintra erősödött, forgalma 6,0 milliárd forintot tett ki.

A Richter árfolyama a 30 napos és az 50 napos mozgóátlagok között van, előbbi 10 630 forint közelében jelent támaszt, utóbbi 10 720 forintnál ellenállást, majd 10 850 forintnál található a következő akadály.

Kedden a papír árfolyama 70 forinttal, 0,66 százalékkal, 10 700 forintra emelkedett, forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

A Mol nem tudta áttörni a 200 napos mozgóátlagot, ami 2794 forintnál képez rövid távú ellenállást, míg támasz 2760 forintnál látható. A szakértő szerint ha a későbbiekben sikerül áttörni a mozgóátlagot, 2825 forintnál lehet a következő akadály.

A Mol ára 2 forinttal, 0,07 százalékkal, 2790 forintra csökkent kedden, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

A Magyar Telekom felfelé tudott kimozdulni a korábbi szűk kereskedési sávból, átlépte az 1297 forintos ellenállást, a következő potenciális akadály 1342 forintnál lehet. A részvény ára 32 forinttal, 2,48 százalékkal, 1320 forintra nőtt, forgalma 939,9 millió forint volt kedden.