Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

BÉT elemző: A Telekom mozgatta a részvénypiacot

Befektetés2024. jún. 19.MTI

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 171,33 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel, 69 661,21 ponton zárt.

A részvénypiac forgalma 8,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a kereskedést a Magyar Telekom által kedden bejelentett 24 milliárd forintos részvény-visszavásárlás határozta meg. A figyelem erre a papírra összpontosult, forgalma így az átlagos négyszerese volt szerdán, a többi vezető részvény esetében viszont alacsony maradt a forgalom - közölte.

A Mol árfolyama 6 forinttal, 0,21 százalékkal 2808 forintra csökkent, 516,2 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,57 százalékkal 17 380 forintra esett, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 28 forinttal, 2,72 százalékkal 1056 forintra erősödött, forgalma 2,9 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,59 százalékkal 9270 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 6365,25 ponton zárt szerdán, ez 50,92 pontos, 0,79 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.