Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Emelkedéssel indulhat a hazai tőzsdei kereskedés

Befektetés2025. jan. 28.MTI

Emelkedéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 207,56 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 84 963,95 ponton zárt hétfőn.

Varga Zoltán kommentárjában közölte, a vezető részvénynek közül az OTP árfolyamában továbbra is 24 ezer forintnál húzódik ellenállás, támasz 23 530 forintnál látható.

Hétfőn az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,38 százalékkal 23 990 forintra erősödött, forgalmuk 59,9 milliárd forintot tett ki. Hozzátette, hogy a Mol árfolyamában 2825 forintnál látható támasz, 2886 forintnál ellenállási szint.

Az előző nap a Mol 24 forinttal, 0,83 százalékkal 2856 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban. A Richter továbbra is a 10 300 forintos támasz felé tart, ellenállás 10 570 forint közelében húzódik.

Hétfőn a Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,38 százalékkal 10 360 forintra esett, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

Az elemző szerint a Magyar Telekom grafikonján változatlanul 1386 forintnál van támasz, 1413 forintnál ellenállás. Az előző nap a Magyar Telekom árfolyama 1400 forint maradt, forgalma 290,7 millió forint volt. Varga Zoltán arra is kitért, hogy a Magyar Nemzeti Bank délutáni kamatdöntése várhatóan nem okoz meglepetést, kamatmódosításra nem számít.