Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Verte a nyugat-európai piacokat a héten a BUX, sorra dőltek a rekordok

Befektetés4 órájaMTI

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 81 761,77 ponton, új történelmi csúcson zárt, 2,49 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

A részvénypiac forgalma

a héten 69,2 milliárd forintra nőtt az előző heti 30,2 milliárd forint után,

a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek.

A Magyar Telekom és az OTP jegyzése 4,5 százalékot meghaladó mértékben emelkedett.

A BUX

mind az öt kereskedési nap pluszban zárt, felülteljesítve a nyugat-európai piacokat.

Az index kedd és péntek között minden nap új történelmi csúcson fejezte be a kereskedést.

A legnagyobb napi emelkedést kedden, 0,88 százalékkal, a legkisebb elmozdulást pedig csütörtökön, 0,14 százalékkal érte el. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője, Szemán Péter összefoglalójában a hét céges hírei közül

az Alteo új ötéves stratégiáját emelte ki.

Az energetikai szolgáltató és kereskedő vállalat mind földrajzi, mind pénzügyi értelemben méretugrásra készül, támaszkodva tulajdonosi körének regionális jelenlétére.  A tőzsdén jegyzett társaság 2030-ig 2-2,5 milliárd eurót tervez befektetni, az EBITDA 2030-ra 300 millió euróra emelkedhet a jelenlegi 45 millióról - írta.