Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A Generali Csoport 3 milliárd eurót fektet be zöld és fenntartható kötvényekbe 2022-ig

Biztosítás2021. okt. 11.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Philippe Donnet, a Generali Csoport vezérigazgatója is felszólalt a 2021-es EU Fenntartható Beruházási Csúcstalálkozón, amely az Európai Bizottság által a fenntartható beruházások témakörében szervezett első rendezvény volt. Donnet a köz- és magánszféra partneri együttműködéséről szóló panelbeszélgetésén felszólalva hangsúlyozta e megközelítés jelentőségét az olyan fontos globális kockázatok, mint például a terrorizmus, a kiberkockázatok, az éghajlatváltozás és a világjárványok sikeres kezelésében.

A megoldás ezekre a kihívásokra csak teljeskörű együttműködésen, különösen a köz- és magánszféra partnerségein alapulhat. Biztosítóként elkötelezetten hiszünk ebben az együttműködésben

- mondta Donnet.

A biztosítási szektort Donnet egyedüliként képviselte az előadók között az eseményen, melyen a politikai és gazdasági színtér, valamint a magánszféra számos vezető személye részt vett – többek között Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke; António Guterres, az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára; Paolo Gentiloni, az Európai Unió gazdasági biztosa; John Kerry, az Amerikai Egyesült Államok elnöki klímaváltozási küldöttje; valamint Bill Gates, amerikai vállalkozó és filantróp.

A találkozót az új európai zöld megállapodás bevezetését követően szervezték meg, melynek célja, hogy Európa 2050-re az első klímasemleges kontinenssé váljon. A rendezvény során minden résztvevőt arra kértek, hogy kötelezze el magát a kezdeményezés mellett, mely összhangban van az Európai Bizottság által meghatározott fenntarthatósági célokkal.

Elkötelezzük magunkat amellett, hogy 2022 végéig 3 milliárd eurót fektetünk fenntartható és zöld kötvényekbe

– emelte ki Donnet. Ez a kötelezettségvállalás összhangban van a Generali Csoport új éghajlatvédelmi stratégiájában meghatározott céllal, mely szerint a 2021-2025 közötti időszakban 8,5-9,5 milliárd euró értékű új zöld és fenntartható beruházást valósítsanak meg.