Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A kilenc legfontosabb tudnivaló a cascóról: mire fizet és hogyan lehet olcsóbb?

Biztosítás2022. máj. 24.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adatai szerint 2020-ban nem kevesebb, mint 400 bejelentett káresemény történt naponta a casco biztosítással rendelkező hazai autósokkal. Azaz minden áldott nap átlagosan 4 percenként érte valami baj a cascós ügyfeleket, ami után a biztosító fizetett helyettük. Méghozzá nem is keveset: az UNION Biztosítónál például a töréskárokra kifizetett átlagos összeg elérte a félmillió forintot 2021-ben. Az UNION legfrissebb blogcikkéből kiderül többek között, hogy milyen esetekben fizethet helyettünk a biztosító, és hogyan csökkenthetjük a biztosítás díját.

A töréstől és az elemi károktól félünk leginkább

Az UNION Biztosító idén februárban több mint 5 ezer embert kérdezett meg arról, mely biztosítási eseményektől tartanak leginkább. A kutatás szerint

  • a válaszadók 50,7 százaléka a töréskártól fél legjobban, míg
  • a megkérdezettek több mint negyede (26,8 százaléka) az elemi károkat tartja a legveszélyesebbnek autójára - ami nem is meglepő annak fényében, hogy 2021-ben az UNION átlagosan közel 800 ezer forintot fizetett ki például a jégverés vagy a kidőlő fák által okozott károkra.
  • A lopás miatt csak a résztvevők 15,7 százaléka aggódik, és érdekes, hogy
  • az egyébként igen gyakori és nagy anyagi veszteséget okozó üvegtörés vagy a vadkár csak az autósok 4,5 százalékát nyugtalanítja, pedig az UNION adatai szerint az előbbiből is körülbelül 170 ezer forint kár keletkezik átlagosan.

A casco általában fedezi a törést, a parkoláskor, tolatáskor előforduló kisebb koccanásos baleseteket,

a lopást, a rongálást és az elemi károkat. Az alapbiztosítás mellett azonban az úgynevezett kiegészítő biztosítások számos egyéb kárra is védelmet nyújtanak.

Ha megsérülnek az utasok

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a hazai utakon naponta közel 40 személysérüléses közúti közlekedési baleset történik. Ezért a casco biztosítások hasznos kiegészítője a közlekedési balesetbiztosítás, amely akkor fizet, ha az autóban utazók egy balesetben súlyosan megsérülnek.

Ha baja lesz a poggyásznak

A casco a gépjárműben szállított értékeket is fedezheti, ha ellopják vagy feltörik a járművet, és eltűnnek a vagyont érő műszaki cikkeink, vagy egy balesetben megsérül az akár 150 ezer forintot is érő gyerekülés.

Ha autót kell bérelni

Ha ellopják az autónkat vagy balesetet szenvedünk, esetleg lerobbanunk, a biztosító fizetheti a helyszíni javítás, vagy – ha ez nem megoldható –, az autóbérlés költségeit.

Ha kátyúba kerülünk

Az egyik leggyakoribb kár – főleg tél végén és tavasszal – a kátyúk okozta sérülés az autógumin, a felnin vagy futóművön. Az átlagos kárösszeg ezeknél „csak” pár tízezer forint, ugyanakkor a futómű meghibásodása akár többszázezres tétel is lehet.

Ha kiugrik az őz

Nyáron gyakoriak a vadgázolásos károk, érdemes lehet ezért évi pár ezer forintért kiegészítő biztosítást kérni a vaddal történő ütközésekre, ha az nincs benne az alapbiztosításban. 

Ha jogvédelmi segítségre van szükség

Ha rosszul sül el a külföldi nyaralás, akár a helyi rendőrséggel is meggyűlhet a bajunk, például akkor, ha közúti baleset okozása miatt szabálysértési vagy büntetőjogi ügybe keveredünk. Ekkor – a casco terhére – igényt tarthatunk ügyvédre, tolmácsra vagy az óvadék megtérítésére is.

Ezreket spórolhatunk a cascón

A casco biztosítás a kárgyakoriság és a kárösszegek miatt nem olcsó: a havi átlagdíja 10 ezer forint körül mozog. Persze a pontos összegét befolyásolja például, hogy milyen autóra kötjük, mióta vezetünk balesetmentesen, és hogyan, hol és milyen gyakran használjuk a négykerekűt. A biztosítás díját azonban akár 3-4 ezer forinttal is csökkenthetjük havi szinten, ha utánajárunk a kedvezményeknek. A díjcsökkentésre vannak ismert és kevésbé elterjedt módszerek is - hívja fel a figyelmet az UNION Biztosító.

  • Jelentős összeget spórolhatunk azzal, ha a casco bónuszt a kötelező biztosítás alapján határozzuk meg (persze akkor, ha esetünkben az kedvezőbb besorolást jelent).
  • Akár 10 százalékkal is csökkenthetjük a casco biztosítás díját, ha nem havi vagy negyedéves részletekben, hanem egyben fizetjük be az éves díjat.
  • Szintén elérheti a 10 százalékot a távfelügyeleti rendszerrel felszerelt autók cascójának díjára adott kedvezmény.
  • Díjkedvezmény jár akkor is, ha annál a biztosítónál kötünk cascót, ahol már ügyfelek vagyunk (például a kötelezővel, esetleg a lakás- vagy a balesetbiztosítással).
  • Tovább csökken a díj, ha interneten intézzük a szerződéssel kapcsolatos ügyeket, és nem postai csekken, hanem online, bankkártyával egyenlítjük ki a számlákat.
  • Olcsóbb lesz a casco akkor is, ha hajlandóak vagyunk mélyebben a zsebünkbe nyúlni baj esetén, azaz bevállaljuk a magasabb önrészt (tehát például egy általunk okozott kár értékének 10 helyett 20 százalékát fizetjük).
  • Jó, ha tudjuk, hogy a casco-szerződés az évforduló előtt legfeljebb 30 nappal felmondható, ha találunk egy jobb ajánlatot.
  • Több biztosítónál is kedvezményesen köthetünk cascót a 7 üléses autókra, illetve ingyenes kiegészítőket is kaphatunk ezekhez.
  • És végül spórolhatunk a cascón, ha van 15 év alatti gyerek a családban.

Nem árt tudni, hogy a casco káresemények közül az elemi károk előfordulása köthető leginkább egy évszakhoz: a nyári hónapokban a leggyakoribbak a jégverés és a kidőlő fák okozta károk. Érdemes tehát sietnie annak, aki cascót kötne – az UNION Biztosító blogcikkéből az is kiderül még, hogy mire kell figyelni a szerződéskötés előtt.