Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Inkább az időjárás, mint a betörők okoznak kárt a nyaralókban

Biztosítás2018. júl. 24.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Egy-egy népszerű nyaralóhely frekventált területein az ingatlan négyzetméterárak már vetekszenek a fővárosi új beruházások áraival.  A tavaszi-nyári időszak azonban nem csak a vásárlások időszaka, hanem a kárbejelentéseké is. Nem árt tehát a nyaralók esetében is a megfelelő biztosítási védelemről gondoskodni – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). Ingatlanpiaci elemzések alapján a Balaton északi partján lévő településeken a lakóingatlanok átlagos négyzetméterára idén tavasszal 315 ezer forint volt, ez több mint 20 százalékos drágulásnak felel meg éves szinten. A déli parton lévő ingatlanok ára átlagosan 16 százalékkal, 280 ezer forintra emelkedett egy év alatt. Az élénkülő kereslet az ország többi régióját sem kerülte el.  A nyaralók forgalmi értékével párhuzamosan, a szakipari munkák illetve az építőanyagok árának növekedése miatt, megnőtt az újjáépítési értékük is. Mivel a biztosítási szerződésünk ez utóbbit veszi alapul, így érdemes felülvizsgálni a már meglévő ingatlan biztosításunkat, illetve új nyaraló vásárlás esetén erre tekintettel megválasztani a biztosítási fedezetet. A tavaszi és a nyári időszak ugyanis nem csak a nyaralóvásárlások időszaka, hanem a kárbejelentéseké is. A Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával létrejött Prevenciós Bűnözés-Statisztikai Adattár (PRE-STAT) webes térinformatikai alkalmazásából például kiderül, hogy Somogy megye Siófoki járásában 2010 és 2017 között minden évben a nyári hónapokban tetőzött a lakásbetörések száma, átlagosan havi 60 esettel. Ezzel szemben a megyeszékhelyen, Kaposváron novemberben és decemberben. Vagyis a szezonalitás jól kimutatható az üdülőövezetekben. Ugyanakkor a biztosítók adatai szerint a betörések okozta károk nem érik el az összes kárbejelentés tíz százalékát sem. Sokkal inkább jellemzőek a téli fagy, illetve a nyári viharszezon okozta károk. Míg például az állandóan lakott ingatlanoknál a káresetek mindössze 30-40 százaléka származik vízkárból, addig a nyaralók tekintetében ez az arány már a 90 százalékot is megközelíti, köszönhetően főként a nem megfelelő téliesítésnek. Egy nyaraló esetében ugyanis a tulajdonos csak adott időszakokban használja az ingatlant, ami az év fennmaradó részében üresen áll, ezért a károk észlelése és mérséklése jellemzően később történhet csak meg. Ezt nevezzük lakatlansági kockázatnak, amelyből adódóan a tulajdonos csak később veszi észre, ha kár keletkezik a lakásában. A biztosítók a lakásbiztosításokhoz hasonló fedezetet kínálnak a nyaralókra (a nem állandóan lakott ingatlanokra) is. Figyelembe véve  azonban ezen ingatlanok jellemzőit, ezek a biztosítások szolgáltatásaikban, illetve díjszabásukban eltérhetnek a sztenderd lakásbiztosításokétól. A biztosítás megkötése előtt így érdemes több ajánlatot is áttekinteni, de éves szinten néhány tízezer forintért már egy megfelelő alapvédelemhez juthatunk. Fontos, hogy betöréses lopás esetén nyújtott kártérítés függ a kialakított vagyonvédelemtől. Egyes biztosítók a megfelelő védelmi eszközök meglétét (pl: biztonsági rács, riasztó távfelügyelettel stb.) a nyaralók esetében szigorúbban veszik. De érdemes arra is odafigyelni, hogy a nyaralóban, még ha csak időszakosan is, tárolunk-e nagyobb értékeket, például fényképezőgépet, számítógépet, kerékpárt, és ajánlott ennek megfelelően kialakítani az ingatlanunk biztosítását.