Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Stratégiai partnerséget kötött a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. a Veszprém Handball Team Zrt.-vel

Biztosítás7 órájaNövekedés.hu
A rovat támogatója:

A hazai biztosításközvetítői piac legnagyobb szereplője, a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt., stratégiai partnerséget kötött Magyarország egyik legsikeresebb és nemzetközi szinten is élmezőnybe tartozó kézilabda egyesületével, a Veszprém Handball Team Zrt.-vel. Az együttműködés célja, hogy a biztosítási és pénzügyi tudatosság erősítése mellett támogassa a magyar sport kiemelkedő szereplőit, valamint a sport és a biztosítási szektor közötti szinergiák kihasználását.

A 100 százalékban hazai tulajdonú Hungarikum Alkusz számára kiemelten fontos, hogy támogassa a magyar sport kiemelkedő szereplőit. A közös értékek – a kiválóságra való törekvés, az elhivatottság és a csapatmunka – mind hozzájárultak ahhoz, hogy stabil alapokra épülő partneri együttműködés valósulhasson meg.

A megállapodás nemcsak a klub fejlődését segíti, hanem szélesebb társadalmi hatást is kíván gyakorolni a felelős pénzügyi szemlélet és az élsport összekapcsolásával.Ennek keretében a Hungarikum Alkusz a Veszprém Handball mérkőzésein és rendezvényein, valamint marketing- és kommunikációs felületein is megjelenik. Az összefogás új dimenziót nyit a sport és az üzleti élet kapcsolatában, amely a szurkolók számára is kézzelfogható előnyökkel jár.

Fontos mérföldkő társaságunk életében, hogy stratégiai partnerséget kötöttünk Magyarország egyik legsikeresebb kézilabdacsapatával, a Veszprém Handball Team Zrt.-vel. A klub nemcsak a pályán, hanem azon kívül is példaképként szolgál a magyar társadalom szélesebb rétegeiben. Következes és kemény munkájuk révén a huszonnyolcszoros magyar bajnoki cím mellett a nemzetközi porondon is bizonyítottak már, a Bajnokok Ligájában több alkalommal is a döntőig jutottak. Büszkeséggel tölt el, hogy együttműködésünk révén emberileg és szakmailag is hozzájárulhatunk a csapat további sikereihez és biztonságos működéséhez

– mondta el Keszthelyi Erik, a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elnök-vezérigazgatója. 

Nagyon örülök, hogy a hazai biztosítási piac meghatározó szereplőjét támogatóink között köszönthetjük. Ez az együttműködés egy olyan stratégiai partnerség, amely hosszú távon biztos alapokat teremt a sport és a biztonság összefonódására. Fontos számunkra, hogy közös értékeket képviselünk, mint a kiválóságra való törekvés, a stabilitás és az elhivatottság. Ezek az alapelvek nemcsak sportolóink és kollégáink munkáját határozzák meg, hanem a Hungarikum Alkusz filozófiájával is összhangban állnak. Köszönjük a Hungarikum Alkusz támogatását, hiszem, hogy ez egy hosszú távon is sikeres, gyümölcsöző kooperáció kezdete, amely mindkét fél számára jelentős értéket teremt!

– fogalmazott Dr. Bartha Csaba, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója.