Újra a Covid-19 eredetét vizsgálja a WHO

Életmód2021. okt. 14.Növekedés.hu

Új kutatócsoportot állított össze a Covid eredetének vizsgálatára a WHO. Az Egészségügyi Világszervezet által kiválasztott 26 szakember feladata, hogy feltárja a világszerte közel ötmillió áldozatot szedő koronavírus-járvány eredetét. Michael Ryan, a WHO egyik vezetője szerint ez lehet az utolsó esély, hogy sikerüljön megtalálni a járvány kiindulópontját - írja az Euronews.

A csoport feladata, hogy gyorsan felmérje a helyzetet és megoldási javaslatokat tegyen, kínai illetékesek ugyanakkor azt hangsúlyozzák, hogy nem lehet átpolitizálni a témát.

Az ország ENSZ-nagykövete szerint amenyiben újabb kutatócsoportok indulnak útnak, azoknak nem Kínába kellene menniük, hiszen ott már két esetben is vizsgálódtak. Kína augusztusban elutasította a WHO felszólítását, hogy fogadja szakértőit a vírus eredetével kapcsolatos újbóli vizsgálatok céljából - írja az Euronews.

A WHO előző nemzetközi szakértői csoportja hosszú várakozás után 2021 januárjában utazhatott Vuhanba, márciusban elkészült jelentésük azonban nem adott egyértelmű választ a vírus eredetét illetően, ehelyett négy hipotézist álított fel.

A szakértők azt tartották a legvalószínűbbnek, hogy a vírus denevérekből juthatott át az emberekre, ugyanakkor a víruslaborból való elterjedését rendkívül valószínűtlennek tartották.

A vizsgálatot akkor sokan kritizálták az átláthatóság és a hozzáférés hiánya, illetve a laboratóriumi eredet lehetőségének alulértékelése miatt.