Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Világszinten is sikeres a magyar iskolakert hálózat

Életmód2024. aug. 26.MTI

Világszinten is rendkívül sikeres a hazai iskolakertek hálózata, amelynek révén a gyerekek pszichés állapota is javulhat - erről beszélgetett Áder János volt államfő Halbritter Andrással, az Iskolakertekért Alapítvány egyik alapítójával, a Széchenyi István Egyetem docensével Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető adásában.

Az iskolakertek - ezek közé sorolhatók az óvoda- és bölcsődekertek is - alapvetően oktatási, nevelési és rekreációs-feltöltődési célokat szolgálnak.
Áder János arra irányuló kérdésére, hogyan növekszik az iskolakertek önszerveződő hálózata, a szakértő elmondta: 2015-ben több iskolakertésszel együtt alapították meg az Iskolakertekért Alapítványt, amely rendkívül sikeres, már háromszáz tagja van - köztük óvodák és bölcsődék - Magyarországon és a környező országokban.

Európában nem sok helyen van iskolakert mozgalom: az amerikai mozgalom mellett a német, a szlovén, a cseh és a magyar hálózat mondható sikeresnek, a felsoroltak közül pedig egyedül nálunk ingyenes - emelte ki Halbritter András.
Hozzátette: elindult egy országos kormányzati iskolakert-fejlesztési program is, amelyben már 337 intézmény kapott támogatást iskolakert vagy óvodakert létrehozására, kisebb részben pedig fejlesztésére. Ennek részeként a pedagógusok a kert kialakításáról szóló ismereteket és képzést szerezhetnek. A program célja az is, hogy minél több tantárgy esetében ki tudják vinni az oktatást az iskolakertekbe - mondta.

A szakember arra is kitért, hogy az iskolakertek iránt az óvodások és a kisiskolások korosztálya a legfogékonyabb. Ez az az életkor, amikor a természethez való kötődést a legjobban lehet fejleszteni, ezért a nevelést korán el kell kezdeni, azonban fontos cél, hogy a témában az érdeklődést a nagyobb gyerekeknél is fenn tudják tartani - hangsúlyozta.
Halbritter András beszélt arról is, hogy a mai iskolakertekhez gyakran kis terület is elegendő, mivel nem a termelés és a mezőgazdasági ismeretek átadása, hanem a fenntarthatóságra nevelés a cél. Ezeknél a kerteknél a leggyakoribb méret mindössze 10-100 négyzetméter, ezeket gyakran belvárosi területeken is ki lehet alakítani.
A szakértő az Iskolakertekért Alapítványnak a következő időszakra vonatkozó céljairól elmondta, fontosnak tartják a nemzetközi kapcsolatok további erősítését, hogy az Európai Unió szakembereit a jövőben hálózatba tudják szervezni.