Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A pápa mennyire gazdag? És mekkora a havi keresete?

Elemzések2024. jan. 21.D.J.

Ferenc pápa igyekszik szerényen élni, de még így is több millió dolláros vagyona van.

Amikor annak idején a németországi Limburg püspökéről, Tebartz-van Elstről kiderült, hogy óriási összegeket költött a saját házára, Ferenc pápa elmozdította a hivatalából. A költekező püspök a távozása előtt 43 millió dollárból újította fel az otthonát. Csak a bronzból készült ablakkeretek több mint 2 milliót kóstáltak.

Az egyházfő egyértelművé tette, hogy nem nézi jó szemmel a keresztény vezetők dőzsölését.

"Mennyire szeretnék egy olyan egyházat, amely szegény és a szegényekért van!" – nyilatkozta egy alkalommal. Mint mondta: "megszakad a szíve", amikor papokat és apácákat lát, akik a legújabb modellű autókat vezetik.

De vajon mennyit keres maga a pápa? Hivatalosan a fizetése úgy 32 ezer dollár, vagyis átváltva havi 11 millió forint. Viszont Ferenc pápa mindebből a vatikáni források szerint egy fillért se tart meg. A teljes összeget eladományozza, részben magának az egyháznak.

Ez persze nem jelenti azt, hogy teljes nyomorban él, hisz minden utazási költségét, élelmiszer-vásárlását és lakhatását kifizeti a Vatikán.

A Kúria akkor is állja a számlát, ha az aktuális pápa a hobbijának akar élni. II. János Pál például szeretett sportolni, ezért nem sokkal a felszentelése után Castel Gandolfóban a pápák nyári rezidenciájában egy úszómedencét építtetett.

Mindemellett létezik egy Péterfillér nevű keret is. Ez azokból az adományokból áll, amelyet a katolikus hívők a pápának ajánlanak fel. Viszont a Péterfilléreket a Szentszék karitatív célokra használja.

Hogy az összegyűlt milliókat kik kapják meg azt az egyházfő dönti el. Egy alkalommal például Ferenc pápa 500 ezer dollárt vagyis 178 millió forintot adott a Péterfillérekből közel 75 ezer mexikói megsegítésére.

Néha egyébként egészen meglepő adományokat kap a Szentszék. Volt, hogy Ferenc pápának egy Lamborghini Huracan luxusautót adott egy hívő. A méregdrága négykerekűt később egy kanadai társaság árverezte el több százezer dollárért.  

A Vatikán az utóbbi időben több lépést is tett azért, hogy a pénzügyeik átláthatóbbak legyenek. Ennek érdekében Ferenc pápa még 2013-ban, miután elfoglalta Szent Péter trónját átfogó reformokat hajtott végre.

A Vatikán ma már rendszeresen közöl éves pénzügyi jelentéseket, amelyekben ugyan minden részletről nem rántják le a leplet, de adnak egy általános tájékoztatást a működésükről, a befektetéseikről és a kiadásaikról.

Több milliós villája is van

A pápai cím tulajdonosához több ingatlan és ingóság is tartozik. Ezeknek az összértékét rendszerint 16 millió dollárra szokták tenni. Bár a pontos adatot nem ismerni, emiatt több szám is kering a világsajtóban. Vannak becslések, amelyek 25 millió dolláros vagyonról szólnak.

Ferenc pápához többek közt egy villa is tartozik, amely az olaszországi Frascatiban található.

Ennek az ingatlannak az értéke úgy 5,1 millió dollárt, vagyis 1700 millió forintot tesz ki. A mutatós mesébe illő ház a legdrágább a pápa összes ingatlana közül.

Emellett az egyházfőnek egy kétszobás lakása is van a Vatikánban, amely elsődleges lakóhelyéül szolgál.

Ezen túl még vannak házai többek között Umbriában, Toszkánában, Szicíliában és Rómában is.