Egy éve indult az azonnali fizetés, ma már akár el is felejthetjük a készpénzt

Elemzések2021. márc. 2.Fellegi Tamás

Immár egy éve, hogy megvalósult a rég várt ideális helyzet, miszerint bármikor, éjjel-nappal fizethetünk elektronikusan, mégpedig 5 másodpercen belüli jóváírással, köszönhetően a GIRO Zrt. fejlesztéseinek.

Napokról másodpercekre

Hosszú ideig tartott, amíg a banki, elektronikus fizetés ideje több napról másodpercekre rövidült, és így már semmivel nem tart tovább, mint ha készpénzt adunk át valakinek, az egyetlen kivétel még, ha 10 millió forint fölötti összegről van szó, vélhetően ez az összeghatár is rövidesen emelkedni fog. 1994-ig még több napot vett igénybe az átutalt összeg megérkezése, akkortól ez egy napra csökkent: a délutáni zárásig megadott megbízások másnap reggel teljesültek, a hétvégiek csak hétfőn. 2012-től már napközben is célba értek a hétköznap napközben indított utalások, de még csak 4 óra alatt, később 2, majd 1 órára rövidült ez az idő.

Minden ügylet

Az Európában majdnem egyedülálló módon minden bankra és egyedi ügyletre kötelező azonnali utalási rendszer tavaly március 2-án indult, ekkortól kezdve a 10 millió forint alatti utalások elméletben 20 másodpercen belül, a gyakorlatban 5 másodpercnél rövidebb idő alatt célba érnek. Az egy év során további fejlesztések is történtek: immár a kötegelt, tehát egyszerre sok utalást tartalmazó megbízások is lebonyolíthatók az azonnali fizetési rendszerben, így a munkabér is megérkezhet másodpercekkel az indítása után.

További szolgáltatások

A 24 számú bankszámlaszám mellett immár meg lehet adni másodlagos azonosítót is, amely lehet telefonszám, adószám, adóazonosító jel vagy email cím, ha a fogadó fél ezt regisztrálta bankjánál. Emellett megjelent a fizetési kérelem szolgáltatás is, ahol kérelem indítójától (leginkább közüzemi szolgáltatók) egy üzenet érkezik, és ha egy gombnyomással elfogadjuk a kérelmet, azonnal megtörténik a fizetés.

Mindemellett idén január elseje óta az online pénztárgéppel rendelkező kereskedőknek is kötelező elfogadni az elektronikus fizetés valamely formáját, amely a bankkártyás fizetésen kívül lehet utalás (az összeg fogadója azonnal láthatja, hogy megtörtént a fizetés), vagy valamely erre épülő mobilapplikáció.

Nem kell készpénzt tartanunk

Ettől kezdve nincs szükségünk készpénzre, hisz minden kereskedőnél fizethetünk enélkül, és az azonnali utalás révén olyan esetekben is fizethetünk elektronikusan, amikor korábban az összeg indítása és érkezése közötti hosszú idő gondot okozott, legyen az magánorvosi vizit, háznál végzett javító-szerelő szolgáltarások vagy akár gyerekek különórái, tanfolyamai. Az egy éve működő rendszer népszerűségét az is jelzi, hogy az elektronikus fizetések meglepően nagy hányadát éjjel vagy hétvégén indítják.

94 millió tranzakció

Megkérdeztük Selmeczi-Kovács Zsoltot, a GIRO Zrt. vezérigazgatóját is, hogyan értékeli az elmúlt egy évet:

„Büszkeséggel tölt el a visszatekintés nem csak az elmúlt egy évre, hanem a projekt megvalósításának időszakára egyaránt. Az azonnali fizetési rendszer megalkotása egy jelentős mérföldkő Magyarország pénzforgalmának történetében. Egy olyan követelmény és elvárás a hazai fizetési ökoszisztéma jövőjétől, amely a hazai bankrendszer felzárkózását és versenyképességét támogatja. A bankrendszer összefogásának és közös munkájának elvitathatatlan sikere. A GIRO Zrt. által üzemeltetett azonnali fizetési rendszer éles indulása óta stabilan és megbízhatóan működik. Tavaly év végéig közel 94 millió tranzakció közel 15 ezer milliárd forint értékben teljesült a GIROInstant rendszerén keresztül.”