Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Erste elemző: Idén már csak egy kamatvágás jöhet

Elemzések2024. okt. 22.Növekedés.hu

A Monetáris Tanács mai ülésén nem változtatott a kamatokon, így 6,50 százalékon maradt az alapkamat. A kamatfolyosó két széle szintén változatlan maradt A döntés megfelelt az előzetes elemzői várakozásoknak.

A döntést követő sajtótájékoztatón a Virág Barnabást helyettesítő Kandrács Csaba ismertette a döntés hátterét. A Monetáris Tanács asztalán ma csak a tartás szerepelt a közlés szerint.

A jegybank alelnöke

a romló globális hangulatra és a felfelé mutató inflációs kockázatok erősödésére hívta fel a figyelmet és megismételte a múlt héten elmondott üzenetet, miszerint hosszabb ideig a jelenlegi szinten maradhatnak a kamatok,

amennyiben szükséges. Ugyanakkor az előretekintő iránymutatás lényegében nem változott: „A Monetáris Tanács a beérkező makrogazdasági és pénzügyi piaci adatok alapján körültekintően és adatvezérelten dönt az alapkamat mértékéről.” Azaz maradt a hónapról-hónapra történő döntéshozás.

A mai kommunikáció alapján a jegybank kész a jelenlegi szinten tartani a kamatokat – akár huzamosabb ideig – amennyiben szükséges, ugyanakkor nyitva maradt az ajtó a tekintetbe vett tényezők javulása esetén a további kamatcsökkentésekre.

Ezért a mai eseményen elhangzottak hatására nem változtatunk kamatelőrejelzéseinken: az idei év hátralévő részében egy 25 bázispontos kamatvágás jöhet még. Ennek eredményeként az év végi kamatszint 6,25 százalék lehet.