Fordulópont Spanyolországban: ezért veheti át a hatalmat a jobboldal az elégedetlen közhangulatban
ElemzésekNovember végén előrehozott választáson dől el Spanyolország politikai jövője: a közvélemény-kutatások alapján komoly esély van arra, hogy a konzervatív Néppárt és a bevándorlásellenes Vox alakíthasson kormányt. Pedro Sánchez szocialista miniszterelnök népszerűségét a lakhatási válság és a kormányát övező botrányok kikezdték, a migráció kérdése pedig egyre élesebben osztja meg a spanyol társadalmat.
Előrehozott parlamenti választásokat tartanak Spanyolországban november 29-én, miután Pedro Sánchez miniszterelnök október 5-én bejelentette a parlament feloszlatását és az új választás kiírását. A döntés bejelentése nem érte váratlanul a spanyolokat: Sanchez 2018 júniusa óta miniszterelnök, jelenlegi kormánya 3 éve alakult meg a Spanyol Szocialista Munkáspárt és a Sumar baloldali pártszövetség koalíciójaként. A kormányzópártok nem rendelkeztek többséggel a törvényhozásban, javaslataik elfogadásához több kisebb párt támogatását kellett megszerezniük, amely nehezítette a jogalkotási folyamatot a ciklus során. 2023 óta a spanyol parlament nem fogadott el új költségvetést. Az országban általánossá váltak a tiltakozások és a többtízezres tüntetések.
Az elégedetlenséget fokozta, hogy szeptember végén befolyással üzérkedés és hűtlen kezelés miatt büntetőeljárás megindítását rendelték el a spanyol kormányfő felesége, Begona Gómez ellen. Az utolsó cseppet a pohárban végül a lakhatási válság kezelésére benyújtott kormányzati intézkedések parlamenti elutasítása jelentette, amelyek elfogadását a miniszterelnök a lakhatási költségek miatt növekvő társadalmi elégedetlenség közepette próbálta elérni.
A parlamenti választásokat eredetileg jövőre kellett volna megtartani, így most hónapokkal korábban derül ki: folytatódhat-e a szocialisták vezette baloldali kormányzás, vagy a konzervatív-jobboldali ellenzék kerül hatalomra.
Jobboldali győzelmet jósolnak a közvélemény-kutatók
A jelenlegi felmérések alapján a jobboldali Néppárt (PP) és a radikális jobboldali Vox együtt szerezhet parlamenti többséget, ez lehetővé teszi egy jobboldali kormány megalakítását. A Néppárt vezetője, Alberto Núñez Feijóo lehet a következő miniszterelnök, ám ehhez várhatóan szüksége lenne Santiago Abascal pártjának támogatására, vagyis a Vox a kormányalakítás megkerülhetetlen szereplőjévé válhat. A választás ugyanakkor még távolról sem lefutott ügy, hiszen a közvélemény-kutatások eltérő eredményeket mutatnak, és a még hátralévő hetekben a pártok támogatottsága is változhat.
Egy friss, szerdán közölt felmérés szerint a PP és a Vox összesített szavazata meghaladná az 50 százalékot: a Néppárt 136 helyet, míg a Vox 66 helyet kapna az új parlamentben. Sanchez pártja, a Spanyol Szocialista Munkáspárt 106 helyet kapna. Ugyanakkor az ő helyzetük különösen nehéz, mert a korábbi választási szövetségeseivel nem ápolnak felhőtlen a viszonyt. Sanchez az előrehozott választástól azonban azt reméli, hogy visszaszerezheti a politikai kezdeményezést, és megerősítheti a baloldal pozícióját.Mozgásterét ugyanakkor a kormányához és a szocialista politikusokhoz köthető korrupciós ügyek, valamint a kabinet működésével kapcsolatos korábbi viták szűkítik.
Hogyan befolyásolja az illegális migráció a választásokat?
A jelenlegi miniszterelnök számára egyértelmű politikai terhet jelent a marokkói határ közelében fekvő spanyol autonóm város, Ceuta körüli migrációs válság is, amely ismét a bevándorlás kérdését helyezte a politikai viták középpontjába. Múlt hónapban Madridtól Barcelonán át Mallorcáig mintegy 300 városban tüntettek az illegális határátlépések szervezett segítése ellen.
A jobboldal erősödése azonban nem kizárólag Sánchez népszerűségvesztésével magyarázható, hanem azzal is, hogy egyre több választó támogatja a szigorúbb határvédelmet, a nemzeti érdekek hangsúlyozását és a bevándorlás korlátozását.
A Vox ennek a politikai iránynak a legmarkánsabb képviselője: a párt a tömeges bevándorlás megfékezését, az illegálisan az országban tartózkodók kitoloncolását és a spanyol nemzeti identitás erőteljesebb védelmét hirdeti. A spanyol társadalomban jelentős az ellenállás az illegális migrációval szemben, ugyanakkor fontos különbséget tenni a határellenőrzés szigorításának támogatása és a bevándorlók általános elutasítása között. A spanyol szociológiai kutatóintézet, a CIS felmérése szerint tízből nyolc spanyol támogatná a határok megerősítését a tömeges migránsbelépések megakadályozása érdekében. Ez az adat nem jelenti azt, hogy ugyanennyien támogatnák a Vox valamennyi bevándorláspolitikai javaslatát, ám jól mutatja, hogy a határvédelem a politikai közbeszéd egyik meghatározó témájává vált.
A jobboldali pártok számára a migráció összekapcsolódik a közbiztonság, a szociális ellátórendszer terhelése és a nemzeti szuverenitás kérdésével, míg a baloldal inkább a humanitárius szempontokat, a legális bevándorlást és a társadalmi integrációt hangsúlyozza.
A Vox térnyerése egy szélesebb európai folyamatba illeszkedik, amelyben a nemzeti identitást, a határvédelmet és a hagyományos értékeket előtérbe helyező pártok több országban is növelték támogatottságukat. A spanyol jobboldal megerősödését a regionális választások korábbi eredményei is jelzik, és a Néppárt, valamint a Vox több autonóm közösségben már együttműködik, így az országos koalíciós kormányzásnak is van politikai előzménye.