OTP Bank: Javult a járvány után a háztartások anyagi helyzete

Elemzések2021. nov. 18.HP

A hazai lakosság megérezte a járvány harmadik hullámát követő nyitás kedvező gazdasági hatásait. Tavaly még a megkérdezettek 35 százaléka válaszolta, hogy a járvány időszakában romlott az anyagi helyzete. Idén ez az arány 27 százalékra csökkent. 11 százalék pedig úgy vélekedett, hogy az elmúlt másfél évben kifejezetten javult az anyagi helyzete. Sokan arra készülnek, hogy a költések visszafogásából származó megtakarításaikat tudatosan befektessék, azaz elkezdik visszatölteni a pénzügyi éléskamrájukat - áll az OTP Bank Öngondoskodási Index legfrissebb, 2021-es kutatásában.

Az Öngondoskodási Index eredményei alapján a lakosság anyagi helyzetét érzékenyen érintette a koronavírus járvány, illetve az ahhoz kapcsolódó gazdasági bizonytalanság, ugyanakkor már mérhető volt a harmadik hullámot követő nyitás kedvező hatásai.

Amíg tavaly még a megkérdezettek 35 százaléka válaszolta, hogy a járvány időszakában romlott az anyagi helyzete, addig idén ez az arány 27 százalékra csökkent. 11 százalék pedig úgy vélekedett, hogy az elmúlt másfél évben kifejezetten javult az anyagi helyzete.

Azon háztartásokból, ahol valaki elveszítette a munkáját a járvány alatt, vagy a háztartás valamely kereső tagjának csökkent a fizetése, a válaszadók közel kétharmada nyilatkozott idén úgy, hogy nagyjából, vagy teljes mértékben visszaállt a háztartásuk korábbi jövedelemszintje. Az ő körükben leginkább a kiadáscsökkentés, és a megtakarítások segítettek átvészelni a nehéz időszakot.

A legfrissebb Öngondoskodási Index kutatás eredményeiből az is kiderült, hogy a magyar lakosság 18 százaléka halmozott fel kisebb-nagyobb megtakarított összegeket annak következtében, hogy a korlátozások miatt kevesebbet tudott utazni, szórakozóhelyre járni vagy épp kulturális programon részt venni.

A „kényszermegtakarítók” több mint fele válaszolta, hogy az így összegyűjtött összeget szeretné a következő időszakban befektetni, vagyis lépést szeretne tenni a tudatos öngondoskodás felé.

A nyitás után tudatosabban

Az elmúlt tíz évben megfigyelhettük, hogy amíg az öngondoskodáshoz kapcsolódó attitűdök csak lassan változnak, addig a hirtelen hatásokra a lakosság gyorsan reagál. Azt láttuk, hogy valószínűleg a járvány miatt is tudatosabbá, óvatosabbá váltak a magyarok – fejtette ki Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

Idén már a megkérdezettek 37 százaléka válaszolta azt, hogy jobban odafigyel a kiadásaira.

Az OTP Bank szakemberei bíznak benne, hogy az olyan innovációknak köszönhetően, mint az OTP Bank új mobilbankjának  kiadásfigyelő funkciója, ez az arány a jövőben még tovább javul.

Az óvatosságot és a tudatosság lassú erősödését alátámasztja, hogy a megkérdezettek többsége a korlátozások feloldása után sem kezdett „bosszúköltésbe”, vagyis nem törekedett arra, hogy a kiesett élményeket túlköltéssel kompenzálja.

Azok, akik a nyitás óta többet költenek, elsősorban az árak emelkedésével indokolják ezt, nem a fokozott élménykereséssel.

Örömmel tapasztaltuk, hogy tudatosabbak lettek a válaszadók, hiszen több mint felük, akik úgy nyilatkoztak, hogy a járvány alatt tudtak pénzt félre tenni, nem tervezik elkölteni azt, hanem inkább feltöltik vele a pénzügyi éléskamrájukat, azaz pénzpiaci megtakarítási termékbe fektetik

- emelte ki Kovács Antal.

Megtakarítások

Annak eldöntésében, hogy a megspórolt összeget milyen megtakarítási termékbe fektessék az ügyfelek, segít az OTP Bank Pénzügyi Tervezője. A szolgáltatással akár önállóan, akár a bank szakértőinek segítségével kiválaszthatóak a személyre szabott megtakarítási formák.

Ha az ügyfelek a megspórolt összeget a párnacihában, vagy a folyószámlákon lekötés nélkül tartják, akkor az ki van téve az infláció okozta hatásoknak és az esetleges jövőbeni hozam lehetőségéről is lemondanak.

Az OTP Öngondoskodási Index kutatása szerint azok közül, akik otthon, készpénzben tartják a megtakarításaikat, 73 százalék említette az indokok között, hogy túl kicsi az összeg, amit félre tud tenni.

Erre megoldást kínál az OTP Bank Rendszeres Megtakarítási Programja, amelynek köszönhetően már kis összeget, akár már havi 10-20 ezer forintot, el lehet helyezni értékpapírokban.

A kényelmi szolgáltatás keretében az ügyfelek egyetlen megbízással gondoskodhatnak arról, hogy minden hónapban a számukra megfelelő napon, az általuk kiválasztott befektetési alapba kerüljön a megadott összeg.

Az OTP Öngondoskodási Index felmérésről

Az OTP Öngondoskodási Index egy 2011 óta minden évben elkészülő, a 18-70 éves, bankszámlával rendelkező magyar lakosságra nézve reprezentatív felmérés. A legfrissebb mintavétel 2021 szeptemberében, személyes megkérdezéssel, az aktuális koronavírus előírások figyelembevételével készült.