Kitört Magyarországon az aranyláz: több mint 1,2 milliárd forintnyi aranyat vettek az emberek

Elemzések2020. dec. 18.Devecsai János

Ebben az évben novemberig csaknem 70 százalékkal több befektetési aranytömb fogyott a BÁV-nál, mint tavaly.

Bár a válság javában tombol az aukciók most is roppant népszerűek. A BÁV ugyan a járvány miatt kénytelen volt online megtartani az árveréseit, így is rekordszámú megbízást fogadtak. Az egyik eseményükön ősszel például egy 8 karátnyi tökéletes briliánssal díszített fülbevalóért 11 millió forintot fizettek ki.

A társaság karácsonyi élő online árverésén pedig egy karék 3,6 millióért talált gazdára.

Ahogy Kovács Ádám a BÁV kereskedelmi igazgatója a növekedés.hu-nak elmondta:

Talán az idei évtől kezdődően volt megfigyelhető az a tendencia, hogy nem csak a befektetési aranytömbökbe való „menekülés”, hanem az aranyékszerek vásárlása is egyfajta befektetés, megtakarítás lett elsősorban a lakossági ügyfelek körében.

Az év végén az 50-100 ezer forintos klasszikus ékszerek is jól futottak. Ezeket a karácsonyi időszakban természetesen általában ajándékba szánják a vásárlók.

Az eljegyzések miatt továbbra is nagyon keresettek a jegy- és karikagyűrűk. Főleg most az ünnepek idején.

A befektetési aranytömbök pedig jóformán slágertermékké váltak. Amiben persze nincs semmi meglepő. Amikor nagy baj van a világban és a pénzpiacok alatt rezeg a léc, a sárga nemesfém iránti kereslet, a magas árfolyam miatt mindig az egekbe szökik. Nem véletlenül hívják „menekülő befektetésnek” is. Az értékesítések itthon a járvány első megjelenésekor vagyis márciusban jutottak rekordszintre. A befektetési aranytömbök forgalma a BÁV-nál ekkor elérte a 448 millió forintot. De az októberi és a novemberi árbevétel is közel 300 millió forintra rúgott.

Ebben az évben november végére már több mint 1,2 milliárd forint értékű befektetési aranytömb kelt el, ami csaknem 70 százalékos növekedést jelent az elmúlt esztendőhöz képest.

És még nincs vége az évnek. Az ünnepek előtt további növekedés tapasztalható. Ennek oka, hogy a kisebb kiszerelésű, jellemzően az 5 grammos és ½ unciás aranytömböket szívesen vásárolják karácsonyi ajándéknak is. Idén minden kutatásunk a pénzügyi tudatosság növekedését mutatta az ügyfelek körében, így ez a tendencia várhatóan tovább folytatódik.

mondta el Kovács Ádám. A BÁV kereskedelmi igazgatóját arról is megkérdeztük, hogy az arany esetében 2021-ben mire lehet számítani. Ennek kapcsán azt mondta: nagy valószínűséggel ki lehet jelenteni, hogy a koronavírus hatásai még a jövő év elején is érezhetők lesznek, így várhatóan az arany iránti kereslet is megmarad.

A vírus elleni oltásokkal kapcsolatos jó hírek azonban a pandémia okozta feszültséget lassan enyhítik majd, ami a klasszikus menekülő befektetésnek tekintett arany jegyzését is befolyásolhatja. Ez nem jelenti, hogy megszűnnének az aranyár emelkedést okozó hatások. Az inflációs félelmek jelentősen erősödnek 2021-ben, és a dollár gyengülését is számos elemzés valószínűsíti, amelyek mind az aranyár emelkedéséhez vezethetnek.

Ezt figyelembe véve akad olyan megalapozott prognózis, amely jövő évre unciánként 2300 dolláros aranyárat valószínűsít. 

Kovács Ádám jelezte: ő maga ezen a téren nem szeretne jóslatokba bocsátkozni. Cikkünk írásakor az unciánkénti aranyár 1850 dollár körül mozgott.

Az arany értéke a múltban

Év Unciánkénti éves átlagérték (dollár)
1985 317,42
1990 383,73
1995 384,07
2000 279,29
2005 444,99
2010 1 226,66
2015 1 158,86
2019 1 393,34
Forrás