Marosvásárhely infrastrukturális beruházásokkal erősíti gazdasági szerepét

Elemzések2022. jan. 27.Kocsis Erika

A Magyarországon már megerősödött hazai vállalkozások növekedésének természetes terepét jelentik a romániai és ezen belül a székelyföldi befektetések is, ahol a Magyarországról érkező vállalkozások gyakran a helyi cégekkel együttműködve kerülnek be a környék gazdasági vérkeringésébe. Járulnak hozzá munkahelyeket is teremtve a helyi gazdaság fejlesztéséhez. Ebből a szempontból is különleges helynek számít a székelyföldi gazdaság meghatározó szereplőjének számító Marosvásárhely, amely maximálisan igyekszik kihasználni a földrajzi fekvéséből fakadó logisztikai előnyöket.

Tavalyelőtt áprilisban a magyar-román gazdasági együttműködés közös sikertörténetek sorával erősítette a két ország kapcsolatát – fejtette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Románia gazdasági, vállalkozási és idegenforgalmi miniszterével folytatott tárgyalása kapcsán. Szavai szerint a két állam viszonyát a szoros egymásra utaltság határozza meg.

Magyarország számára ez abban nyilvánul meg, hogy Románia a 4. legfontosabb exportpiaca, a magyar tőke számára pedig a 6. legfontosabb célország.

A kereskedelmi forgalom értéke tavaly elérte a 8 milliárd eurót – tette hozzá. Kiemelte, hogy a Mol újabb 14 benzinkutat, és 40 elektromos töltőállomást építhet ki a román autópályák mentén, a romániai OTP pedig 50 millió eurós tőkeemelést jelentett be, és már a 97. bankfiókját nyitotta meg.

Az MVM lakossági szolgáltatásokat indított a szomszédos országban, a Richter pedig magyar kormánytámogatással fejleszti marosvásárhelyi üzemét. Magyar cégek pedig 22 milliárd forint támogatást nyertek, 45 milliárd forintnyi romániai befektetéshez.

Az, hogy a magyar cégek számára miért kiemelten vonzó a Székelyföld, azt egy 2020 végén megjelent kutatás adatai mutatják meg. Eszerint Marosszék a székelyföldi gazdaság árbevételének 58, nyereségének 48 százalékát mondhatja magáénak.

Amint arról a Maszol.ro híradása tudósított, a székelyföldi cégek toplistáját összeállító omnibus.ro adatai szerint a térség gazdaságát egyértelműen Marosszék dominálja: minden kritérium alapján Marosvásárhelyen és közvetlen környékén van az üzleti élet súlypontja. A 2019-es székelyföldi összárbevétel 58 százaléka Marosszékről származott. Udvarhelyszék hozzájárulása 13, Alsó-Háromszéké 11, Gyergyószéké 6, Felső-Háromszéké pedig mindössze 4 százalék.

Az Top 50-es listán 31 marosszéki vállalat szerepel, míg a másik véglet Csík és Felső-Háromszék 2-2, Gyergyó pedig 1 céggel.

Az első tízben 7 marosvásárhelyi székhelyű gazdasági társaság szerepelt, miközben az első öt helyet Marosszék teljesen kisajátította. Az első két helyen az E.ON Energie és az E.ON Gaz Furnizare áll 4, illetve 1,8 milliárd lejes árbevétellel. Harmadik az Azomureș kombinát 1,6 milliárddal. 1 milliárd lejt meghaladó forgalma két cégnek volt még: a Delgraz Gridnek (1,9) és a magyar Gedeon Richter tulajdonában levő PharmaFarmnak (1,4). Hargita és Kovászna megyében egyetlen cég sem közelítette meg tavaly az 1 milliárd lejes szintet, legközelebb a Borszéken bejegyzett Romaqua Group Rt. állt hozzá.

Az adatsor megjelenésének évében 2020 őszén jelentős változás is történt a település életében: 20 év után ismét magyar polgármestere lett a városnak, miután Soós Zoltán nyerte meg a marosvásárhelyi polgármester-választást. Aki azonnal leszögezte: azért dolgozik, hogy Marosvásárhely legyen élhető, rendezett város, ahol fejlett a közlekedés, jó a közbiztonság. Ennek érdekében pedig együttműködést ígért a környező településekkel, valamint a metropolisz-övezet (Egy nagyváros körül legfeljebb 30 kilométeres körzetben kialakított település társulás – a szerk.) tagjaival.  

Az azóta eltelt időszakra vonatkozó kérdés kapcsán Marosvásárhely polgármestere AzÜzlet.hu-nak kifejtette:

A város, Erdély logisztikai központjává szeretne válni, amihez jó alapot ad, hogy Marosvásárhely az ország közepén helyezkedik el, és jelenleg zajlanak azok a nagy infrastrukturális beruházások, amelyek az autópályákhoz is kapcsolódnak. Hamarosan egészen a város határáig kötődik be az autópálya, amely összeköti Kolozsvárral Marosvásárhelyt, miközben ipari park, áruszállító (cargo) repülőtér és más infrastrukturális fejlesztésekkel is gazdagodhat a város.

Soós Zoltán hozzátette: mindemellett a várost elkerülő terelőút megépítése, valamint a vasúthálózat fejlesztése is célja a városvezetésnek és mindez számos befektető figyelmét felkeltette már az utóbbi időben.  

Nyíltak vagyunk mindenfajta befektetésre, és így üdvözüljük a magyarországról érkező befektetéseket is minden téren, ami a város jólétet segíti elő

– fejtette ki a városatya, hozzátéve, a Marosvásárhelyen letelepedett cégek, nemzetiségi hátterüktől függetlenül, gördülékenyen működnek együtt.

Ezt a gondolatmenetet támasztja alá a magyarországi épületvillamossági kereskedelem meghatározó szeplőjének számító magyar családi vállalkozás a Mentavill, marosvásárhelyi sikertörténete is.

Mentes Zsolt

Még a főiskolán szereztem egy nagyon jó barátot, aki marosvásárhelyi volt és akivel akkor, eggyütt jártuk be a Székelyföldet, aminek autópálya hiányában még egészen más romantikája volt. Így amikor az ezredfordulón cégünk külföldi terjeszkedésen gondolkodtunk, szinte temészetesen adta magát  Székelyföld, Marosvásárhely, amit Sándor barátom révén már jól ismertem és ahol adigra már a helyi kábelgyárral is hosszú kapcsolatot alakított ki a Mentavill

– emlékszik vissza Mentes Zsolt a Mentavill ügyvezető igazgatója.

Mentavill Marosvásárhely

Így alakult meg 2005-ben a Mentavill romániai leányvállalata, amely először nagykereskedelemmel foglalkozott, majd a gazdasági stabilitás megőrzését szem előtt tartva egyre inkább a kisebb, de helyileg erős villanyszerelési boltokkal dolgoztak együtt.

A filozófiánk, a célunk ugyanaz volt, mint Magyarországon: termékeinkkel, szakmai tanácsainkkal, minél közelebb kerülni a fogyasztókhoz. Az évek alatt kiépített stabil kiskereskedői partneri kapcsolatokat megtartva, így nyitottunk két áruházat Temesváron és így jött létre 2005-ben a marosvásárhelyi üzletünk is.

Mentavill Temesvár

A covid járvány természetesen nemcsak idehaza, de Marosvásárhelyen is komoly kihívás elé állította a társaságot, de Mentes Zsolt szerint, számukra meghatározó élmény volt, hogy miközben a járványügyi szabályokat betartva folyamatosan üzemeltek és szállították ki az árut, a munkatársak elkötelezettsége mellett, az is inspiráló volt, hogy a helyi partnerekkel, nemzetiségtől függetlenül is zavartalan volt az együttműködés. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy marosvásárhelyi áruházuk minden munkahelyet megőrizve élte túl a járvány legnehezebb hónapjait.

A cégvezető ezt azért is örömtelinek tartja, mert Marosrvásárhelyen nemcsak hosszútávra terveznek, de a további terjeszkedést is elképzelhetőnet tartja.

Mondván a lakásfelújítások megkezdése, az új cégek megjelenése okán hatalmas fejlődési lehetőség van még a városban és a régióban, amelynek az igazi értékeit még csak most kezdik felfedezni a külföldi befektetők.