Ők a leggazdagabb uralkodók a világon

Elemzések2021. ápr. 5.D.J.

Még napjainkban is vannak olyan monarchák, akik egészen mesébe illő gazdagságban élnek. A legtehetősebbek között viszont egyetlen európai se szerepel.

1. X. Ráma, Thaiföld királya

Kora: 68 éves

Becsült vagyona: 30-43 milliárd dollár

Thaiföld egy régi vágású monarchia, ahol az uralkodócsalád megsértését a törvény bünteti. A jelenlegi király X. Ráma még 2016-ban foglalta el a trónt, az apja halála után. Jellemző, hogy az elhunyt király temetése 60 millió dollárba került, a szertartás pedig öt napig tartott.

Az apja igen népszerű volt, X. Ráma viszont inkább kicsapongó életviteléről híres.

Eddig négyszer házasodott. Legutóbb egy volt utaskísérőt vett el, aki 26 évvel fiatalabb nála. A thai kincstárat a személyes ellenőrzése alá vonta, ennek is köszönhető, hogy a vagyona ma elképesztő méretekre rúg. Sok kritikát kap azért, mert thai uralkodó létére, az ideje nagy részét Németországban tölti. Az egyik fia is Németországban jár iskolába.

2. Hassanal Bolkiah, Brunei szultánja

Kora: 74 éves

Becsült vagyona: 20-28 milliárd dollár

Egyike a kevés teljhatalmú uralkodóknak a világon. A trónon már 54 éve ül. Amikor fiatalok voltak a bátyjával gyakran Ferrarikkal versenyeztek Brunei fővárosában. A fényűző életet azóta se veti meg: a 202 ezer négyzetméteres palotájában 1788 szoba található. Van egy saját privát állatkertje, amelyben 30 bengáli tigrist tart. Az egyik szállodájában a golfpályát a világ egyik legsikeresebb golfozója Jack Nicklaus segített megtervezni.

Vagyona elsősorban az országa olaj-és földgáztermeléséből származik.

3. Szalman ibn Abdul-Aziz Al Szaúd, Szaúd-Arábia királya

Kora: 85 éves

Becsült vagyona: 18 milliárd dollár

Még csak hat éve van hatalmon. Az idős kora miatt viszont az uralkodást nagyrészt ráhagyja a koronahercegre, Mohamed bin Szalmanra. Az uralkodóház, melynek ő is tagja roppant kiterjedt: a családjuknak mintegy 15 ezer tagja van. Övék az egyik legbefolyásosabb monarchia a világon.

Három éve ölték meg a rendszer-kritikus újságírót Dzsamál Hasogdzsit, aki a Washington Post-nak is dolgozott.

Bár Amerikában a Biden-kormányzat egyértelművé tette, hogy a koronaherceget tartják felelősnek a gyilkosságban, emiatt érdemi retorziót nem léptettek életbe. Ahhoz Szaúd-Arábia túl fontos szövetségese az Egyesült Államoknak.

4. Halífa bin Zájed al-Nahján, Abu-Dzabi uralkodója

Kora: 72 éves

Becsült vagyona: 15 milliárd dollár

Vagyona alakulásához nagyban hozzájárult vezetői pozíciója az Abu Dzabi Befektetési Hatóságnál. Az emír szívesen költ ló- és teveversenyekre.  De épp így híres a filantrópiájáról is. Két olyan intézetet is alapított, amely a rákbetegek kezelésével foglalkozik. Mióta 2014-ben agyvérzést kapott, már viszonylag keveset foglalkozik az államügyekkel.

5. VI. Mohammed, Marokkó királya

Kora: 57 éves

Becsült vagyona: 2-8 milliárd dollár

Mivel Marokkó lakosságának 10 százaléka nyomorban él, nem vette ki jól magát, amikor tavaly a koronavírus járvány kellős közepén 80 millió euróért vett villát Párizsban az Eiffel-torony szomszédságában.

A családjának a Nemzeti Befektetési Társaságon keresztül rengeteg marokkói nagyvállalatban van érdekeltsége. Ezek között találunk többek közt hipermarket láncot, biztosítási társaságot, bányavállalatot,

de több szállal kötödnek Marokkó legnagyobb bankjához, az Attijariwafa-hoz is.