Az adatok időállapota: késleltetett. | Jogi nyilatkozat

Rock me Amadeus: hány millió euróról beszélünk Falco halála után?

Elemzések2 órájaSzajlai Csaba

A popzene történetében egyedülálló módon Falco „Rock Me Amadeus” című dala az első és máig egyetlen olyan német nyelvű szám, amely feljutott az amerikai és a brit slágerlisták első helyére, és Falco volt a fehér rap úttörője is: az 1981-es „Der Kommissar”világslágerével bizonyította, hogy a rap műfaja nemcsak az amerikai fekete közösségekben adható el. Hátrahagyott vagyona máig vitatott, pedig euróban számolva is milliókat ér.

Johann Hölzel, azaz Falco, 1998. február 6-án bekövetkezett tragikus dominikai autóbalesete sokkolta a világot. Az első és máig egyetlen olyan német nyelven éneklő popsztár, aki vezette az amerikai Billboard Hot 100 slágerlistát,nemcsak zenei űrt hagyott maga után, hanem egy rendkívül összetett, vitatott és milliókat érő hagyatékot is. 
 
Az osztrák sajtó, különösen a Kurier, a Krone és a News.at oknyomozó anyagai alapján pontosan kirajzolódik, mi történt a zenész vagyonával, a jogdíjakkal, a legendás Gars am Kamp-i villával, és ki irányítja ma a popikon örökségét. 
 
A kezdeti káosz: hány millióról beszélünk?
Közvetlenül Falco halála után a sajtóban vad találgatások keringtek a hátrahagyott vagyon méretéről. Egyes szakértők és belső körök 70 és 100 millió osztrák schilling, 5–7 millió euró közé tették az örökség értékét. Ezt az összeget a halála után kiadott, posztumusz Out of the Dark album még tovább pörgette. 
 
A képet azonban komoly adósságok árnyékolták be, ezek közé tartozott az osztrák popcsászár Gars am Kampban található luxusvillájának terhei és a felvett hitelei. A jogi hercehurca szinte azonnal megindult a családtagok között. 
A tényleges készpénzvagyon és az ingatlanok értéke végül 1,2 és 3 millió euró közé állt be, de a valódi aranybányát a folyamatosan beáramló éves jogdíjak jelentették, amelyek még évekkel később is stabilan évi 300 ezer euró körüli összeget hoztak a konyhára. 
 
A fordulatot jelentő DNS-teszt
Sokan azt gondolták, hogy a vagyon természetes örököse Falco nevelt lánya, Katharina Bianca Vitkovic lesz. Falco éveken át saját gyermekeként szerette a kislányt, ám 1993-ban – egy viharos családi időszakot követően – elvégeztetett egy DNS-apásági tesztet. A teszt sokkoló eredményt hozott: bebizonyosodott, hogy Falco nem a vér szerinti apa. Ez a jogi és érzelmi törés azt jelentette, hogy Katharina Bianca a hatályos osztrák öröklési jog szerint teljesen kiesett a törvényes örökösök köréből. Bár később könyvet írt a kapcsolatukról, Falco millióiból jogilag semmit sem kaphatott. 
 
A szülők harca: üzengetés a sajtón keresztül
Mivel egyenes ági leszármazott nem maradt, a törvényes egyedüli örökös Falco imádott édesanyja, Maria Hölzel lett. Az énekes apja, Alois Hölzel, aki már Falco gyermekkorában elhagyta a családot, a törvény alapján a kötelesrészre tartott igényt. A bécsi bíróságok előtt hosszú, méltatlan csatározás vette kezdetét. Maria Hölzel kezdetben nevetségesen alacsony összeget, 400 ezer schillinget ajánlott az apának, miközben a sajtón keresztül üzengettek egymásnak. Végül Alois Hölzel egy komolyabb egyösszegű megállapodás fejében lemondott minden további követeléséről. Alois Hölzel végül 2019-ben, 92 éves korában hunyt el). 
 
Ronald Seunig színre lépése 
A történet legfontosabb – és Ausztriában a mai napig vitatott megítélésű – alakja Ronald „Ronnie” Seunig, az Excalibur City nevű határmenti bevásárló- és szórakoztatóközpont milliárdos tulajdonosa. Seunig Falco közeli barátja és mentora volt, aki még életében többször megmentette a zenészt a pénzügyi csődtől, hiteleket biztosított neki és kivásárolta a penthouse lakását. Halála után Seunig teljesen a bizalmába férkőzött a megtört, idős Maria Hölzelnek. 2004-ben közösen alapították meg a Falco Magánalapítványt. 
Az alapítvány kedvezményezettje élete végéig Maria Hölzel volt. A célt Falco művészi hagyatékának gondozása, valamint a fiatal osztrák zenei tehetségek támogatása jelentették.
Amikor Maria Hölzel 2014-ben elhunyt, végrendeletében Ronald Seunigot nevezte meg általános örököseként. Ezzel a lépéssel Falco teljes szellemi és anyagi hagyatéka, a dalok feletti ellenőrzési jog és az alapítványi vagyon Seunig és az alapítvány kezébe került. 
 
Eltűnt milliók és bírósági botrányok
Az osztrák sajtó hangos volt azoktól a bírósági eljárásoktól, amelyek az alapítvány körül zajlottak. 2006-ban és 2009-ben komoly vizsgálatok indultak, mivel a vádak szerint közel 1,3 millió euró tűnt el nyomtalanul a hagyatékból. A hatóságok pénzügyi visszaélések gyanújával nyomoztak, a bíróság által kirendelt vagyonkezelő pedig a belső csatározások miatt végül lemondott. Seunig és köre azonban tisztázta magát a vádak alól, így az alapítvány működése jogilag töretlen maradt. 
 
Kézzelfogható örökség: a Falco-villa
A hagyaték legértékesebb és legszemélyesebb tárgyi eleme a Gars am Kamp-i villa, amelyet Falco 1987-ben vásárolt meg menedékként a bécsi pörgés elől.  A villa egyfajta időkapszulaként működik: a látogatók láthatják Falco hangstúdióját, személyes tárgyait, fellépőruháit és a híres sárga kanapét. 
 
Falco szellemi és pénzügyi öröksége tehát ma egy professzionálisan vezetett, de a tulajdonosi háttér miatt Ausztriában sokak által kritikusan szemlélt magánalapítvány kezében van. Ronald Seunig és a kuratórium dönt minden kiadásról, rendezvényről és a dalok felhasználási jogáról. A popzenei és kulturális örökség azonban nem sajátítható ki. Falco emlékezetét a bécsi központi temetőben található monumentális, üvegből készült díszsírhelye, a bécsi Falcosteige lépcső, a folyamatosan telt házzal futó musicalek, valamint a streaming platformokon generált havi több milliós hallgatottság tartja életben. A Spotify-on Falco dalait havonta 2,9 millióan hallgatják, a Rock me Amadeus letöltése a 200 millió közelében jár. Az osztrák popzene királya halálával vált végleg halhatatlanná, és öröksége – ha jogilag vitatott alapítványi formában is – ma is Ausztria egyik legnagyobb kulturális exportcikke.
 
Fo:Wikipedia