V. Németh Zsolt: korszakváltás zajlik a vízgazdálkodásban
Fenntartható fejlődésInnovatív, új megoldásokra van szükség a vízgazdálkodásban, így az elmúlt év őszétől új szemlélettel működnek a vízügyi igazgatóságok - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) víziközmű-ágazatért felelős államtitkára szerdán a Bács-Kiskun vármegyei bácsborsódi völgyzárógátnál tartott sajtótájékoztatón.
V. Németh Zsolt a település határában arról beszélt, hogy korszakváltás zajlik a vízgazdálkodásban. Kiemelte: a fókusz áthelyeződik az árvízvédelemről a vízkészletekkel való felelős gazdálkodásra, de ez azért történhet meg, mert a magyar vízügyben az elmúlt évtizedekben hatalmas, mintegy 450 milliárdnyi fejlesztés valósult meg.
A jelenleg zajló munkák sem előzmény nélküliek, elég csak az idén 40 éves Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszerre vagy Ős-Dráva programra gondolni - tette hozzá.
Az államtitkár szerint az elmúlt év sikerének tekinthető, hogy miután a vízgazdálkodási törvénybe bekerült a vízhiány elleni védekezés, a vízügyi igazgatóságok számára már minden jogi lehetőség adott, és az elmúlt év őszétől el is kezdték az új szemléletű vízgazdálkodást, amelynek köszönhetően "minden csepp vizet visszatartottak, amit csak lehetett" - fogalmazott.
A tavaszi előkészületek és a nyári többletforrások segítségével el tudták érni, hogy miközben az országban 30 százalékkal kevesebb vízzel gazdálkodhattunk, mint a rekordaszályos 2022-es évben, mégis minden engedéllyel bíró öntözési igényt ki tudtak elégíteni a vízügyi igazgatóságok - tette hozzá.
Felidézte, hogy egy évvel ezelőtt 105 milliárd forint állt rendelkezésre a vízkészletek növelésére, pótlására, jelenleg pedig 218 milliárd forint.
Bányai Gábor, a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos, egyben a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a Vizet a tájba! program révén az elmúlt 200 év vízügyi beruházásainak legnagyobbika valósul meg, amely révén az ország területének több mint 12 százalékát próbálják megmenteni.
