Megszólalt az ENSZ-főtitkár az új libanoni kormánnyal kapcsolatban
GlobálÜdvözölte António Guterres ENSZ-főtitkár vasárnap az új libanoni kormány megalakulását, és reményét fejezte ki, hogy ezzel sikerül tartósan véget vetni az országot sújtó ellenségeskedésnek.
Stéphane Dujarric szóvivő közlése szerint Guterres tudatta Navaf Szalám miniszterelnökkel azt is, hogy az ENSZ együttműködik vele az Izrael és Hezbollah síita szervezet közötti fegyveres konfliktus lezárást célzó tűzszüneti megállapodás fenntartásában.
Hozzátette, hogy a világszervezet továbbra is elkötelezetten támogatja Libanon területi egységét, függetlenségét és politikai önállóságát. A hivatalosan szombaton megalakult kabinet Libanon első teljes felhatalmazású kormánya 2022 óta, az elmúlt időszakban ideiglenes kormányok irányították az országot.
Navaf Szalám első nyilatkozatában elmondta, hogy kormánya a pénzügyi reformokat, az ország újjáépítését és az Izraellel közös határon a stabilitás letéteményesének tekintett ENSZ-határozat végrehajtását helyezi előtérbe.
A kormány arra fog törekedni, hogy helyreállítsa a bizalmat a polgárok és az állam, Libanon és arab környezete, valamint Libanon és a nemzetközi közösség között
- jelentette ki.
A belpolitikai helyzet stabilizálását is elősegítő tűzszüneti megállapodás tavaly novemberben született, hogy pontot tegyen az Izrael és a Hezbollah közötti háború végére. Dujarric vasárnap leszögezte, hogy az ENSZ folytatni kívánja az együttműködést Bejrúttal a Biztonsági Tanács említett határozatának teljes körű végrehajtásában is; ennek értelmében Dél-Libanonban csak a libanoni hadsereg, valamint az ENSZ állomásoztathat fegyveres erőket, sem a Hezbollah, sem Izrael nem lehet ott jelen.