Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Módosította a globális árukereskedelemre vonatkozó előrejelzését a WTO

Globál2025. aug. 11.MTI
A rovat támogatója:

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) változtatott a globális árukereskedelemre vonatkozó előrejelzésén az idei évre, és most 0,9 százalékos növekedésre számít az áprilisban becsült 0,2 százalékos csökkenés helyett.

A világkereskedelem ellenállónak bizonyult a tartós sokkhatásokkal szemben, beleértve a közelmúlt vámemeléseit is - mondta Ngozi Okonjo-Iweala, a WTO főtitkára a szervezet féléves jelentését kommentálva.

Azt mondta, hogy az erőteljesebb import és a javuló makrogazdasági feltételek némileg javították az idei kilátásokat. A közelmúltbeli vámintézkedések teljes hatása azonban még nem mutatkozott meg - tette hozzá és rámutatott arra, hogy a vámok alakulásával kapcsolatos bizonytalanság továbbra is erőteljesen ránehezedik az üzleti bizalomra, a beruházásokra és az ellátási láncokra.

A bizonytalanság továbbra is az egyik legzavaróbb tényező a globális kereskedelmi környezetben - szögezte le a WTO főtitkára.

A WTO friss jelentésének összeállítói szerint az észak-amerikai áruexport volumene várhatóan 4,2 százalékkal csökken az idén az áprilisban várt lényegesen nagyobb, 12,6 százalékos visszaesés helyett, míg az import 8,3 százalékkal zsugorodik a korábban becsült 9,6 százalékos esés helyett.

zsiában az áruexport várhatóan 4,9 százalékkal, az import pedig 3,3 százalékkal nő, míg áprilisban mindkettőre szerényebb, 1,6 százalékos bővülést vártak. Európában a WTO szakértői szerint az export 0,9 százalékkal csökken az idén az áprilisban várt 1 százalék növekedés helyett, míg az import a korábban becsült 1,9 százalék helyett 0,4 százalékkal nő.

A WTO a 2026-ra vonatkozó globális árukereskedelem-növekedésre vonatkozó előrejelzését 2,5 százalékról 1,8 százalékra rontotta.