Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

13 millió tankönyvet osztanak ki ingyenesen az idei tanévkezdésre

Hírek2024. aug. 27.Növekedés.hu

Az idén csaknem 13 millió tankönyv jut el ingyenesen a köznevelésben és a szakképzésben tanuló diákokhoz a tanévkezdésre - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten.

étvári Bence az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatón kiemelte: a korábbi fizetős és egyre drágább tankönyvek helyett a kormányzat intézkedése nyomán a diákok ingyen kapják meg a tankönyveket, amire családtámogatási intézkedésként tekintenek.
Emlékeztetett arra, hogy 2010 előtt évről évre, nyolc év alatt 71 százalékkal drágultak a tankönyvcsomagok, vagyis egyre többet kellett fizetniük a családoknak.

Ebben a helyzetben döntöttek úgy 2010 után, hogy az állami tankönyvfejlesztési rendszerben mindenki ingyenesen kapja meg a tankönyveket, amelyek egy-egy családnak 20-40 ezer forint kiadást jelentenének. A rászoruló családok részére 80 ezer ingyenes tanszercsomagot is kiosztanak - sorolta.
A papíralapú tananyagok mellett - folytatta - folyamatosan bővülnek a digitális tananyagok is: 200 új digitális tananyag tekinthető meg a Nemzeti Köznevelési Portálon, amelyről már 193 millió letöltés történt.