Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

1670 milliárd forintot fizetett a cseh energetikai vállalat az államnak a tavalyi év után

Hírek2023. feb. 2.MTI - Kokes János, Prága

Több mint 100 milliárd koronát (1670 milliárd forint) utal át a Cseh Energetikai Művek (CEZ), a legnagyobb cseh energetikai cég az idén az államnak - közölte Ladislav Kríz, a CEZ szóvivője Prágában.

Pontos összeget a szóvivő nem mondott, de megjegyezte: az összeg a tavalyi év nyereségének osztalékaiból és az állam által kivetett különleges adókból tevődik össze. A tavalyi gazdasági eredmény után kifizetett osztalék több mint 50 milliárd koronát tesz ki. A cseh állam a pénzügyminisztériumon keresztül a CEZ részvényeinek 70 százalékát birtokolja.

A tavalyi év végleges gazdasági eredményét a CEZ még nem hozta nyilvánosságra. A csoport tavaly novemberi közleményében a várható nettó nyereséget 65 és 75 milliárd korona közé tette. Az idén a nettó nyereség várhatóan 30 és 40 milliárd korona között lesz - mutatott rá a szóvivő. A végeredmény elsősorban a piaci energiaárak idei alakulásának függvénye - jegyezte meg.

Petr Fiala cseh miniszterelnök a közelmúltban nyilvánosságra hozta, hogy a kormány a CEZ struktúrájának a módosítását tervezi. Ennek részletei egyelőre nem ismertek. A megoldások egyik változata, hogy a CEZ-t kisebb gazdasági egységekre osztanák. A kormány törvényalkotó tanácsa állásfoglalásában nem támogatta ezt az elképzelést.

Az ellenzéki ANO, valamint a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom egyaránt a CEZ teljes államosítását szorgalmazzák.