A bitcoin is drágul az iráni rakétacsapás miatt

Hírek2020. jan. 8.MTI

Idegesen reagáltak szerda reggel a nemzetközi piacok az amerikai erők által használt két iraki támaszpont ellen végrehajtott iráni rakétacsapásokra, miközben a térségbeli bizonytalanságot élezi, hogy Teherán közelében - egyelőre tisztázatlan körülmények között - lezuhant egy ukrán utasszállító repülőgép.

Röviddel 8 óra után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 65 centtel (0,95 százalékkal) 68,92 dollárra emelkedett. Eközben drágult az arany is a kockázatos időkben betöltött értékőrző szerepe miatt: unciánkénti jegyzése 1,14 százalékkal (18,05 dollárral) 1592,35 emelkedett. A kereskedés korai szakaszában az arany ára 1610,90 dolláron, 2013 márciusa óta legmagasabb szinten is járt.

Ugyancsak a közel-keleti fejleményeknek tudják be szakértők a bitcoin drágulását. Röviddel 8 óra után a kriptodevizát tavaly november óta legmagasabb szinten, 8340 dolláron jegyezték, ami 3,6 százalékos drágulás keddhez képest.

Szerdán valamennyi ázsiai tőzsde mínuszban zárt és elemzők szerint gyengüléssel kezdenek a vezető európai börzék is.