A BKIK-nak meghatározó szerepe van a hazai duális képzésben

Hírek2024. ápr. 24.Növekedés.hu

Ma indul a Szakma Sztár Fesztivál, amelyen az országos szakmai versenyek döntőit rendezik közel 60 szakmában 200 tanuló részvételével. A fesztiválon rendezik meg az asztalos tanulók BKIK által támogatott JuniorSkills versenyének országos döntőjét, valamint hat szakmában az idei WorldSkills Hungary program nemzeti döntőit is.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) meghatározó szerepet tölt be a duális szakképzés budapesti szervezésében és működtetésében, ezen keresztül a minőségi szakemberképzés és utánpótlás-nevelés működési feltételeinek folyamatos és magas szintű támogatásában.

A BKIK szakképzési tevékenységének fontos eleme a

tehetséggondozás,

ennek keretében a szakmát tanuló magyar fiatalok hazai és nemzetközi versenyeken bizonyíthatják tehetségüket. 

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2008 óta rendezi meg a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt, kibővítve az Országos Szakmai Tanulmányi Versennyel. A versenyek országos döntőjére

április 24. és 26. között Budapesten, a Szakma Sztár Fesztiválon kerül sor,

amely esemény a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara együttműködésével valósul meg. A verseny országos döntőin közel 60 szakmában 200 tanuló verseng a legjobbnak járó elismerésért, melyet egy országos központi előválogató verseny és egy középdöntő előzött meg. 

A verseny budapesti előválogató versenyét a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szervezte meg és bonyolította le, 1.322 fő versenyző részvételével.

2024 szeptemberében Lyonban a világ több mint 65 országából 1.500 fiatal versenyző gyűlik össze,

hogy a szakmák világbajnokságaként emlegetett WorldSkills verseny döntőjében 59 szakmában mérjék össze tudásukat. A WorldSkills Lyon 2024 lehetőséget ad a világ legkiválóbb fiatal szakembereinek, hogy bemutassák képességeiket - a virágkötészettől a bútorasztalosig, az autonóm mobil robotikától a webes technológiákig, az ácstól a fodrászig - és megosszák szenvedélyüket a több százezer látogatóval. 

A magyar versenyzők egy része már elkezdte a felkészülést, de hat szakmában még ebben a három napban dől el, hogy ki képviselheti hazánkat a szakmák világbajnokságán. 

A BKIK évek óta támogatja a még iskolába járó, többnyire 18 év alatti fiatalok számára szervezett JuniorSkills versenyeket, amelyek célja, hogy a 9-12 évfolyamos tanulók is megismerhessék a komoly szakmai versenyek világát, valamint felkészülhessenek a későbbi nemzetközi megmérettetésekre.

Ebben az évben asztalos, informatikai rendszerüzemeltető és webfejlesztő szakmában zajlottak, majd víz-, gáz- és fűtésszerelő, illetve fodrász szakmában zajlanak versenyek, ahol a fiatalok ízelítőt kaphatnak az EuroSkills és WorldSkills versenyek világából, hangulatából.