A Coface szerint idén 4 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, aminek a motorja az autóipar lehet

Hírek2021. feb. 18.MTI

A járvány okozta gazdasági sokk után 2021-ben a világgazdaság 4,3 százalékkal bővülhet, a magyar GDP pedig 4 százalékkal nőhet a Coface hitelbiztosító előrejelzése szerint.

Az MTI-nek elküldött közlemény szerint a kilábalás ütemében jelentős különbségek lesznek az országok és ágazatok között.

Miközben Kína és több ázsiai ország teljesítménye felfelé húzza a globális gazdasági növekedési ütemet, a legfejlettebb gazdaságok nem térnek vissza a válság előtti GDP-szintjükre ebben az évben.

A Coface szakértői szerint az eltérő ütemű kilábalás a jövedelmi egyenlőtlenségek fokozódásával járhat, emiatt megvan a veszélye annak, hogy több országban nőhet az elégedetlenség, gyakoribbak lehetnek a demonstrációk is.

A hitelbiztosító arra számít, hogy Magyarországon a fellendülés egyik motorja az autóipar lesz, ugyanakkor a vállalati befektetések mérsékeltek maradhatnak, mivel a cégek fejlesztések helyett először a pandémia során csökkenő gyártási kapacitásaikat fogják kihasználni, felpörgetni.

Más részről viszont a fejlesztések élénkülését eredményezhetik a gazdaságösztönző kormányzati lépések, amelyekkel kedvező finanszírozást kaphatnak a vállalkozások - tették hozzá.

Magyarország államháztartás hiánya várhatóan csökkenni fog 2021-ben, mert valószínűleg nem lesz szükség olyan kiadásokra, amelyekre a járvány miatt rákényszerült az állam 2020-ban - mutatott rá a Coface.