Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A folyók van, ahol már apadnak

Hírek2024. szept. 20.MTI

Csehországban minden régióban apadnak a folyók, gyakorlatilag megszűnt az árvízveszély, s már csak néhány helyen van magasabb szintű készültség – jelentette pénteken reggel a közszolgálati rádió.

Az árvíz halálos áldozatainak száma hatra emelkedett, az eltűntek száma hivatalosan jelenleg nyolc. Az eltűntek után nagy erőkkel kutatnak. Az észak-csehországi Ústí nad Labemben, az Elba folyóban a rendőrök láttak egy holttestet, de a sebes vízből nem sikerült kifogniuk. Ez azt jelzi, hogy az áldozatok száma valószínűleg nem végleges.

A víz eltűnésével egyre nagyobb mértékben válnak láthatóvá a károk. A hivatalos becslések most már százmilliárd koronás (1500 milliárd forint) kárról beszélnek. Zbynek Stanjura pénzügyminiszter csütörtök este kijelentette: javasolni fogja a kormánynak, hogy az idei évre tervezett költségvetési hiányt 30 milliárd koronával (450 milliárd forint) emeljék meg.

Az idei tervezett hiány 252 milliárd korona, ezzel 282 milliárdra nőne.

Hasonló módon a jövő évre tervezett költségvetésben is növelnék a várható hiányt. A pénzügyminiszter azt is elmondta, hogy a kormány mérlegeli az árvízi kötvények kibocsátását, hogy növelje az államkassza bevételét. Erre 1997-ben már volt példa, s a kötvények gyorsan elkeltek. Petr Fiala cseh kormányfő, aki lengyel, szlovák és osztrák kollégája társaságában csütörtökön a dél-lengyelországi Wroclawban találkozott Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, újságíróknak elmondta: von der Leyen közölte, hogy Brüsszel tízmilliárd euróval segíti az árvíz sújtotta Közép-Európát, s ebből az összegből a csehek kétmilliárd eurót kapnak.

Az árvíz sújtotta településeken mindenütt megkezdődött a romok eltakarítása, a porták fokozatos rendbetétele. Ez nem megy könnyen, szinte mindenütt hiányoznak a nedvességelszívó gépek, a tisztító-, fertőtlenítőeszközök, a szükséges munkaeszközök és más hasonló dolgok, mert az igények egyik napról a másikra nagyon megnövekedtek.

Míg a cseh kormány az Európai Uniótól kért nedvességelszívó készülékeket, több európai állam önként ajánlott fel segítséget. Szlovénia néhány száz gépet már el is küldött a cseheknek.

A televízió szerint hiány van a statikusokból is, mert országszerte több ezer épületet kell átvizsgálni. Akárcsak a korábbi évek hasonló katasztrófái esetében, most is országos szintű szolidaritás alakult ki a kárt szenvedettekkel.

A legfrissebb kimutatások szerint a civil szektor szervezetei péntek reggelig már 250 millió koronát gyűjtöttek össze magánemberektől és cégektől is a rászorulók megsegítésére. Az árvíz által megkímélt településeken a rekonstrukciós igények alapján már szervezik az embereket, különféle szakmunkásokat, akik önkéntes alapon elmennek dolgozni, segíteni a károsultaknak. A civil szervezetek ismételten arra hívják fel az önkénteseket, hogy egyénileg ne utazzanak az árvíz sújtotta területekre, mert a segítséget szervezni kell.

Eddig mintegy háromezer személy regisztráltatta magát erre az önkéntes munkára.

A cseh sajtó tájékoztatásai szerint kezdenek megjelenni az árvízi turisták is, akik csak kíváncsiságuk kielégítése végett utaznak a problematikus területekre. A sajtó felhívta a lakosság figyelmét, hogy egyrészt az árvíz sújtotta területekre utazni veszélyes, másrészt az ilyen személyek a kármentést is akadályozzák. Továbbra is kisebb-nagyobb gondok vannak az áramszolgáltatással, a lakások fűtésével, a melegvíz-szolgáltatással és a vasúti közlekedéssel. Ez utóbbi teljes újraindítását a jövő hét elejére ígérte a cseh vasúttársaság.