Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A jegybank 101 műtárgyat helyez letétbe a miskolci Herman Ottó Múzeumban

Hírek2 órájaNövekedés.hu

A jegybank új vezetésének meggyőződése, hogy a Magyar Nemzeti Banknak saját erőforrásait a törvényi alapfeladatainak legmagasabb színvonalú ellátására kell koncentrálnia – jelentette ki Varga Mihály a jegybank műgyűjteményének átadásán Miskolcon. A jegybankelnök hangsúlyozta: ezzel összhangban született meg az a döntés is, miszerint a korábban összegyűjtött műalkotásokat visszahelyezzük a maguk természetes közegébe, azaz a múzeumok kiállítótereibe - olvasható az MNB közleményében.

Varga Mihály emlékeztetett:

a Magyar Nemzeti Bank igen jelentős, több mint 1400 képzőművészeti alkotásból álló gyűjteménnyel rendelkezik, amelyek korábban raktárakban álltak, részben pedig jegybanki folyosókon, vagy irodákban voltak kiállítva.

Éppen ezért ezekkel a műalkotásokkal a nagyközönség mindeddig gyakorlatilag nem találkozhatott. Ezek közé tartozik az a 51 alkotótól származó 101 mű is, amelyek Miskolc városába érkeznek a napokban – tette hozzá. 

A jegybankelnök hangsúlyozta:

a jegybank vezetésének fontos célja volt, hogy a műalkotások az ország legkülönbözőbb pontjain láthatók legyenek, így a művek a jövőben 1 fővárosi és 29 vidéki múzeumban lesznek megtekinthetők.

Mint mondta: ezzel a megoldással minden érintett nyer: a múzeum, a közönség és az alkotó művészek is.

Az alkotások láthatóvá válása a művészek számára az ismertség és elismertség növekedését is eredményezheti, míg a múzeumok a látogatottság növelésén keresztül is nyertesei lehetnek a kezdeményezésnek. Nem utolsó sorban a közönség is gazdagabbá válhat, hiszen a letétbe helyezett műtárgyak mind újdonságértékükkel, mind pedig művészi értékükkel elősegíthetik a művelődést – fejtette ki Varga Mihály.

A Magyar Nemzeti Bank korábban Budapesten, Debrecenben, Székesfehérváron, Karcagon és Veszprémben adott át műalkotásokat az érintett múzeumok számára.