Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A klímaváltozás ellen ez az egyik legjobb eszköz

Hírek2024. ápr. 19.MTI

Az erdőtelepítés, a fásítás az egyik legjobb eszköz a klímaváltozás negatív hatásainak kompenzálására - mondta az Agrárminisztérium (AM) agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonszárszón pénteken.

Tarpataki Tamás a Településfásítási program részeként a nagyközség Vízpart utcájában tartott faültetésen hangsúlyozta: a program közösségi tevékenységgé teszi a faültetést, eredményeként szebb, barátságosabb lesz az élettér, a klímavédelmi célokhoz pedig "akár egyetlen fa elültetésével is hozzá tudunk járulni". A helyettes államtitkár utalt rá, hogy az AM 2019-ben indította útjára az Országfásítási programot,

amelyben támogatott módon már több mint 44 ezer hektár új erdőt telepítettek.

A 2020-ban startolt Településfásítási programban a 10 ezernél kisebb létszámú települések igényelhetnek 10-30 fát, e kezdeményezésnek köszönhetően 2 milliárd forint támogatásból 1500 településen 46 ezer sorfa elültetésére került sor az elmúlt három évben - tette hozzá.

Tarpataki Tamás kiemelte, hogy az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált Településfásítási programra idén 550 millió forintot költenek, 10 ezer fát osztanak szét. Az érdeklődés intenzitását mutatja, hogy egy nap alatt 543 település pályázott támogatásért - mondta, hozzátéve: a legaktívabb vármegye Somogy volt, 48 település pályázott sikerrel.