Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A magyar cégek ezen a téren nem teljesítenek jól

Hírek2023. nov. 27.MTI

A magyar cégek innovációs tevékenysége változatlanul alacsony szinten stagnál - derül ki a K&H innovációs index kutatási jelentéséből.

Az innovációs index 12 hónapos stagnálást követően 2023 második felében mindössze 1 ponttal, 29 pontra emelkedett, ami továbbra is közepesnél gyengébb teljesítményt mutat - tették hozzá az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben.

Ugyanakkor megjegyezték: a 2021 óta félévente megismételt kutatás őszi felmérése alapján a magyar vállalatok innovációs tevékenysége vélhetőleg elmozdult a mélypontról.

A kutatás szerint majdnem duplájára nőtt azon cégek aránya, amelyek rendelkeznek írott innovációs stratégiával, vagy legalább a vállalati stratégián belül innovációra vonatkozó résszel, bár ez még mindig csak a hazai cégek 15 százalékára igaz.

Az innovációs aktivitás a leginkább a 4 milliárd forint feletti árbevételű cégeket jellemzi.

Megállt azon cégek arányának csökkenése, amelyek a közeljövőben a korábbinál több innovációt terveznek (most 24 százalék, míg hat hónapja még csak 18 százalék volt).

Megállapították, hogy összességében a magyar vállalatok innovációs aktivitása "lagymatag": tíz vállalatból három (32 százalék) vezetett be új terméket vagy szolgáltatást az elmúlt két évben, ami 9 százalékpontos csökkenés az előző félévihez képest, és 13 százalékpontos esés az egy évvel ezelőttihez viszonyítva.

A vállalatok mindössze hatoda tervezi új termék vagy szolgáltatás bevezetését a következő egy évben a kutatás szerint, ami 6 százalékpontos csökkenés a megelőző félévhez képest, és összességében már 26 pontos csökkenést jelent a felmérés 2021 első félévi indulásához képest.

A digitális átalakulást előtérbe helyező cégek aránya az egy évvel ezelőtti szint közelébe zuhant (ősszel 57 százalék, ami tavasszal még 66 százalék volt).

A cégek fele számolt be arról, hogy jelentősebb digitális fejlesztés történt a szoftverek, a távmunka támogatása, az automatizáció, a Big Data vagy a mesterséges intelligencia alkalmazása kapcsán.

Ez az arány ugyan jelentős emelkedés az előző félévihez képest (41 százalék), de így is csak hasonló szintre tért vissza, mint ahol egy évvel ezelőtt állt (48 százalék) - közölték. A K&H 2021 óta közli az innovációs indexet.

A 2023. évi második adatgyűjtésre 2023. szeptember 18. és október 10. között került sor, ennek során 360 olyan közepes és nagyvállalat -amelyek éves árbevétele meghaladja a 300 millió forintot - innovációért felelős képviselőjét kérdezték meg telefonon.