Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A magyarok egynegyede azt gondolja, az AI miatt meg fog szűnni a munkája

Hírek2024. dec. 14.MTI

Magyarországon az emberek 45 százaléka úgy véli, munkáját a következő öt évben a mesterséges intelligencia (AI) komolyan megváltoztatja, a válaszadók kevesebb mint negyede szerint pedig el is veszi, míg világszerte ez az arány 60, illetve 36 százalék - közölte az Ipsos 32 országra kiterjedő felmérése alapján a K&H Bank.

Világszinten és Magyarországon is a felmérésben részt vevők 55 százaléka vélte úgy: az AI leginkább abban változtatja meg az életüket, hogy segítségével gyorsabban tudnak majd elvégezni bizonyos feladatokat.

A következő terület, ahol a legnagyobb változásra számítanak az emberek, a szórakozás: a válaszadók 51 százaléka számít arra, hogy a következő 3-5 évben jobb szórakozási lehetőségei lesznek az AI révén.

Magyaroroszágon, Svédországban, az Egyesült Államokban és Belgiumban azonban csupán alig négytizednyi válaszoló gondolja így.

Rámutattak, a magyar válaszadók majdnem kétharmada bízik abban, hogy a mesterséges intelligenciát alkalmazó cégek megfelelően védik adataikat. A felmérésben ennél magasabb értéket csak Thaiföldön, Indonéziában és Kínában mértek.

A világ összességében nem ennyire optimista az adatok védelmét illetően: csupán 47 százalék bízik abban, hogy az AI biztonságosan tudja kezelni azokat és majdnem ugyanennyien bizalmatlanok.

A felmérésben kitértek az AI és az emberek közötti bizalomra is:

a magyarok több mint fele bízik abban, hogy a mesterséges intelligencia nem lesz elfogult vagy diszkriminatív, míg az emberekkel szembeni bizalom csak 41 százalékos.

Ez azt mutatja, hogy sokan az AI-t objektívebbnek és megbízhatóbbnak tartják, mint az emberi döntéshozatalt, bár az AI rendszerek mögött álló algoritmusok esetenként szintén hibázhatnak - jegyezték meg.

Az Ipsos 2024-es AI Monitor jelentése átfogó képet nyújt arról, hogyan viszonyulnak az emberek világszerte és Magyarországon a mesterséges intelligenciához. A felmérést 32 országban, a 16-74 éves korosztályból, 23 685 ember bevonásával készítették 2024. április 19. és május 3. között.