Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A második negyedévben 10,5 százalékkal csökkent a román GDP éves összevetésben

Hírek2020. aug. 14.MTI

A második negyedévben a román bruttó hazai össztermék (GDP) 10,5 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos időszakához mérten a nyers, valamint a szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint egyaránt - közölte pénteken gyorsjelentésében a román országos statisztikai intézet.

A második negyedévben a román GDP 12,3 százalékkal maradt el az idei első negyedévitől.

Az első fél évben a román gazdaság 4,7 százalékkal csökkent a nyers adatok szerint a tavalyi év első hat hónapjához mérten, a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a visszaesés 3,9 százalék volt.

Az első negyedév végén a román gazdaság teljesítménye még váratlanul jó volt, akkor a nyers adatok szerint 2,4 százalékkal, a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint 2,7 százalékkal nőtt a GDP a tavalyi azonos időszakhoz mérten. A tavalyi negyedik negyedéves adathoz mérten is még 0,3 százalékos növekedést jegyeztek az idei első három hónapban. A koronavírus-járvány következtében bevezetett korlátozó intézkedések azonban visszavetették a gazdaságot.

Tavaly a román gazdaság 4,1 százalékkal, 2018-ban 4,4 százalékkal nőtt. A román kormány eredetileg az idén is 4,1 százalékos gazdasági növekedést tervezett, de a koronavírus-járvány miatt kénytelen volt felülvizsgálni várakozásait, így mostanig 1,9 százalékos GDP-csökkenésre számított idénre. A kormány alárendeltségébe tartozó gazdasági előrejelző bizottság legújabb becslése szerint azonban a román gazdaság 3,8 százalékkal fog csökkenni 2020-ban, ami még mindig derűlátóbb becslés, mint a Nemzetközi Valutaalap 5 százalékos, az Európai Bizottság 6 százalékos gazdasági visszaesésre vonatkozó prognózisa.

A bukaresti kabinet csütörtökön ismertetett legújabb becslése szerint az államháztartási hiány GDP-arányosan várhatóan 8,6 százalék lesz, a korábban remélt 6,7 százalék helyett.