A NATO mintha nem hallott volna az energiaválságról

Hírek2022. jún. 28.MTI - Fehér Krisztina, Madrid

Klímasemlegesség elérését tervezi 2050-re az észak-atlanti szövetség - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kedden Madridban, a szervezet állam- és kormányfőinek csúcstalálkozójához kapcsolódó nyilvános fórumon.

Az ismertetett elképzelés szerint a célt két szakaszban valósítaná meg az Észak-atlanti Szerződés Szervezete; a katonai és civil tevékenysége által kibocsátott üveghatású gázokat 2030-ra, a jelenlegihez képest 45 százalékkal mérsékelné, majd újabb húsz évvel alatt csökkentené nullára.

Jens Stoltenberg hangsúlyozta a szövetség felelősségét a klímaváltozással kapcsolatban, és a célkitűzés elérésében döntőnek nevezte a fosszilis tüzelőanyagok használatának elhagyását.

Mint mondta, a jelenleg zajló technológiai forradalomnak köszönhetően a jövő katonai járművei nem függnek majd fosszilis energiaforrásoktól.

A NATO-főtitkár kitért arra, hogy az ukrajnai háború megmutatta, milyen veszélye van "a túlzott függésnek egy tekintélyelvű rezsim nyersanyagaitól". 

Szavai szerint Oroszország a kényszer fegyvereként használja az energiahordozókat, ezért szükséges mielőbb megszüntetni az orosz földgáz- és kőolajfüggőséget. A forrásokat és a beszállítókat is diverzifikálni kell - tette hozzá.

Jens Stoltenberg kitért arra, hogy a madridi csúcstalálkozón elfogadandó új stratégiai koncepcióban a szövetségesek rögzíteni kívánják: a klímaváltozás korunk egyik kihívása, mivel a szélsőséges időjárás konfliktusok okozója is egyben.