A rövid hét előtt ezt érdemes tudnia

Hírek2018. aug 18.Növekedés.hu

Kamatdöntő ülés, béradat és legfrissebb kiskereskedelmi statisztitka. Ezek várnak ránk a rövid héten. 

  • Kedden nem valószínű érdemi bejelentés az MNB-től
A júliusi MNB kamatdöntés során a monetáris kondíciók változatlanok maradtak, míg a jegybank a kommunikációjában több alkalommal is hangsúlyozta, hogy az MNB elsődleges célja az inflációs cél elérése. A jegybanki kommunikációban új iránymutatás szeptemberben érkezhet, a friss gazdasági prognózisok ismeretében. Az infláció alakulása kapcsán továbbra is azt feltételezzük, hogy az év hátralevő részében 3 százalék körül alakul. Az üzemanyagár egyszeri árfelhajtó hatásának eltűnésével 2019 második felében csökken majd az árnyomás; azonban az infláció akkor is kis mértékben 3% felett lehet majd, mivel a feszes munkaerőpiac miatt a bérek további emelkedésére számítunk. A hazai rövid bankközi hozamokról elmondható, hogy a júniusi csúcsokat követően júliusban lefelé korrigáltak, augusztusban a török politikai bizonytalanság ugyan hozott hozam-emelkedést a régióban is, de ezt átmenetinek gondoljuk. A hosszabb távú kilátásokat illetően várakozásunk szerint 2019 második felében az ECB megkezdi kamatemelési ciklusát, ezzel párhuzamosan pedig az MNB is elmozdulhat a fokozatosan szigorúbb monetáris politika irányába. Ennek első lépéseként elkezdheti fokozatosan leépíteni a nem konvencionális eszköztárát.
  • A hazai adatok sorából a szerdai béradatot és a csütörtöki kiskereskedelmi adatot emeljük ki
A hazai bérek májusban 10,9%-kal emelkedtek (év/év), a júniusi adatot pedig szerdán ismerhetjük meg. A fogyasztás bővülését támogatja a foglalkoztatás és a bérek idei növekedése, valamint a magas fogyasztói bizalom is. Az egész évet tekintve kétszámjegyű, 10% körüli bérnövekedésre számítunk, főleg a feszes munkaerőpiac következtében.   Az augusztus 14-én publikált második negyedéves, 4,6%-os gazdasági növekedésben is meghatározó lehetett a belső kereslet szerepe. Ezt erősíti a júniusi 6,5%-os kiskereskedelmi forgalombővülésről szóló, korábban publikált előzetes adat is, melyhez képest nem várunk érdemi változást júniusra a csütörtöki második becslés kapcsán sem. Előretekintve elmondható, hogy folytatódhat a magyar gazdaság élénk növekedése, 2018 egészére nézve 4,3%-os bővülést várunk. Friss gazdasági prognózisainkról az augusztusi Negyedéves Makrogazdasági Kitekintőnkben is részletesen olvashat.   MKB Elemzési Központ

SIKERSZTORIK
100% pszichológia: Ebben rejlik a Facebook, Snapchat és az Instagram sikerének titka
A Facebook több mint 2 milliárd, az Instagram 800 millió felhasználóval büszkélkedhet, a Snapchat-et pedig körülbelül 180 millióan használják naponta. Valójában miért kapnak ezek az alkalmazások ekkora figyelmet? Összegyűjtöttük az öt legfontosabb okot.
Siker2018. feb 15.
Mit tennének a milliárdosok, ha mindenüket elvesztenék?
Bill Gates és Warren Buffett, akik egyébként hosszú ideje jó barátok, megosztották gondolataikat arról, mit tennének, ha mindenüket elvesztenék és a nulláról kellene felépíteniük az életüket.
Siker2018. ápr 28.
Hogyan legyünk sikeresek a 20-as, 30-as, 40-es éveinkben - az Alibaba tulajdonosának jó tanácsai
„Az életben nem az számít, hogy mennyi mindent értél el, hanem az, hogy hogyan élted meg a kemény napjaidat és a hibáidat.” Mondta Jack Ma.
Siker2018. feb 20.
Michael Bloomberg: öt tipp, hogy sikeres vállalkozó legyen
Mindössze öt dologról van szó, ám ezek betartásával lett sikeres vállalkozó Michael Bloomberg, akit később New York polgármesterének választottak.
Siker2018. máj 10.
Kezdő vállalkozó? Akkor erre az öt dologra figyeljen!
Bármibe, és bármikor is vág bele az ember, vannak általános szabályok, amelyek betartása nagy segítséget jelent a kezdő vállalkozónak. Mutatjuk, mit tart a legfontosabbnak egy sikeres vállalkozó, a JÓKENYÉR pékség tulajdonosa, Ludwig Klára.
Siker2018. nov 8.
Soros után ő a második leggazdagabb magyar
Thomas Peterffy, vagyis Péterffy Tamás 15-18 milliárd dollárra becsült vagyonával a világ 57. legtehetősebb embere.
Siker2019. jan 12.
Egy fiatal srác 100 millió fontos sportruházati márkát rakott össze Nagy-Britanniában
Nehéz elképzelni, hogy az alapításkor 19 éves Ben Francis-nak honnan volt ideje és energiája létrehozni és vezetni a Gymshark-ot.
Siker2018. okt 18.