Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A sportfogadók most örülhetnek

Hírek2024. okt. 25.Növekedés.hu

Az UEFA döntése szerint a 2024/25 idénytől átalakították a labdarúgó Bajnokok Ligája lebonyolítását, ami a korábbinál több mérkőzést jelent a futballrajongók számára és jó hír a sportfogadóknak is, ugyanis - a megújulásának első születésnapját ünneplő - Tippmixprón, valamint a Tippmixen is több eseményre lehet fogadni, egy-egy BL-mérkőzésen belül az online felületen már akár 900 piac közül is válogathatnak a játékosok, amihez több száz élő fogadási opció is kapcsolódik.

Alig több mint egy hónapja elstartolt a labdarúgó Bajnokok Ligája 2024/2025-ös idénye. Az új szabályok szerint a korábbi négycsapatos csoportokat egy nagy tabella váltotta fel, a főtáblás csapatok száma pedig 32-ről 36-ra emelkedett. Minden együttes nyolc mérkőzést játszik a csoportkörben, négyet otthon, négyet pedig idegenben. A megújulás ezért a korábbinál több mérkőzést, több izgalmat, és persze még több lehetőséget jelent a fogadóknak is.

Egyértelműen kijelenthető, hogy a Bajnokok Ligája hetében a topligákat is megelőzik a BL-mérkőzések, az első körben például közel négyszer annyi fogadás érkezett be a BL-re, mint a spanyol bajnokság és a Premier Liga küzdelmeire.

A Tippmixprón az első körben a legfogadottabb találkozó a Monaco – Barcelona volt, a második fordulóban a Lille – Real Madrid meccs, míg a harmadik körben a Barcelona – Bayern München rangadó mozgatta meg legjobban az online fogadókat.

A sportfogadó játékosok a Tippmixen három forduló után a címvédő Real Madridot tartják a legesélyesebbnek a végső sikerre, őket a Barcelona, a Bayern München, majd a Manchester City és az Arsenal követi a sorban, míg a Szoboszlai Dominikot soraiban tudó Liverpool a 6. helyen áll ebben a rangsorban jelenleg.

A megújult, ebben a formájában épp első születésnapját ünneplő Tippmixpro 2013-as bevezetése óta Magyarországon nagy mértékben emelkedtek az online sportfogadásból származó bevételek. A 2023-as magyar szabályozásnak köszönhetően jelentősen visszaszorultak a hazánkban engedéllyel nem rendelkező sportfogadást kínáló nemzetközi szolgáltatók. „Az erőteljes hatósági fellépésnek köszönhetően jelenleg tiszta, szabályozott piac működik Magyarországon, ami egyenlő feltételeket jelent a piaci szereplőknek” - mondta Horváth Zoltán. A sportfogadási vezető hozzátette:

2023 nyara óta két legális szereplője van az online sportfogadási piacnak. A versenyhelyzetre is reagálva a Tippmixpro a tavalyi megújításával kínálatban, funkciókban és játékélményben a legnagyobb nemzetközi szereplőkkel összevetve is megállja a helyét. Az pedig egyértelműen kijelenthető, hogy a jövőben is számos olyan funkció fejlesztése várható, ami tovább növeli a fogadási élményt, és további lehetőségeket biztosít a sportfogadók számára.

A sportfogadás másik dinamikusan bővülő terméke a Virtuális fogadás (V-sport), melynek népszerűsége a játékosok körében töretlen emelkedést mutat. A V-sport ugyanis független a csapatsportok szezonjától, bármikor fogadható és gyors lefutású játéktípus. A legkeresettebb sportágak között itt is a foci vezet, melyet a kosárlabda, a tenisz, a baseball, illetve a krikett követ. A termékre jellemző, hogy a hétköznapok mindig erősebbek a hétvégéknél, főleg a szerda és a csütörtök kiemelkedő.

A sportfogadás a nemzeti lottótársaság árbevételének közel kétharmadát teszi ki ebből a v-sport mintegy 10 százalékot.