A tévékamerák előtt végeztette el magán a vírustesztet New York kormányzója

Hírek2020. máj. 18.MTI

New York kormányzója, Andrew Cuomo vasárnap délután a tévékamerák előtt végeztetett el magán vírustesztet.

"Intelligensnek, együttérzőnek és fegyelmezettnek kell lennünk" - mondta Cuomo, miközben egy védőruhába öltözött orvos arra kérte őt, hogy csukja be a szemét, miközben az orrából kenetmintát vesznek. A mintavételt egyes televíziók - köztük a CNN  - élő adásban közvetítették. 

New York állam kormányzója a koronavírus-járvány kitörése óta naponta tart sajtókonferenciát, és rendszeresen megjelent a CNN-nél dolgozó öccse, Chris Cuomo műsorában is. Ezért egyébként még a The New York Times című lap is bírálta, nem is elsősorban őt, hanem az öccsét és a CNN műsorpolitikáját, az etikai megfontolások hiányát vetve Chris Cuomo és a munkaadója szemére.

A vírusteszt elvégzése után Andrew Cuomo bejelentette: bővítik a vírustesztre ingyenesen jogosultak körét. Ezután mindenki, aki influenzára emlékeztető tüneteket észlel magán, bárhol New York állam területén kérheti a teszt elvégzését.

New York államban eddig több mint 350 ezer koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak és több mint 22 ezren haltak meg a vírus okozta Covid-19-ben. Különösen magas az idősotthonokban elhunytak száma. Elemzők szerint Cuomo nem kezelte jól a járványt, és politikusok is a szemére vetik, hogy rendelettel tette kötelezővé az idősotthonok számára a kórházból elbocsátott, de még nem gyógyult, csak lábadozó Covid-19-es idősek befogadását.

A The Daily Caller című konzervatív hírportál a hétvégén tette közzé oknyomozó riportját, amelyből kiderült, hogy New York állam egészségügyi hatóságai nem hozták nyilvánosságra az idősotthonokban és az elfekvő intézetekben elhunytak pontos számát, jóval kevesebbet jelentettek a valós adatoknál. Az is kiderült, hogy New York az egyetlen olyan állam, ahol nem vezettek nyilvántartást az idősotthonokban és az elfekvőkben elhunytakról, és ezen a gyakorlaton csak április végén változtattak. Május elejétől kezdve viszont elhagyták a nyilvánosságra hozott adatokból az idősotthonokból kórházba szállított és ott elhunyt betegek számát. Az állam egészségügyi hatósága elismerte, hogy az adatszolgáltatás szabályait megváltoztatva kevesebb halálesetet jelentettek.

A Fox televízió - szintén a hétvégén - összeállítást készített arról, hogy milyen óriási különbség van New York állam és Florida járványkezelése között. A két tagállamban nagyjából egyforma a lakosság lélekszáma: New Yorkban csaknem 20 millióan, míg Floridában valamivel több mint 21 millióan élnek, és a két államban egymást megközelítő számú idősotthon és elfekvő intézmény van. 

New York idősotthonaiban több mint 5300 idős ember hunyt el Covid-19-ben, és a televízió által megszólaltatott idősotthonok vezetői arról beszéltek, hogy többször is hiába kértek segítséget a demokrata párti kormányzótól. Ezzel szemben a republikánus Ron DeSantis irányította Floridában 665 beteg hunyt el az idősotthonokban.