Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A vártnál jobban nőtt az euróövezeti GDP

Hírek2025. okt. 30.MTI

A vártnál nagyobb növekedést ért el az euróövezeti bruttó hazai termék a harmadik negyedévben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentése szerint.

Az Eurostat előzetes gyorsbecslése szerint a harmadik negyedévben a szezonálisan kiigazított GDP az előző negyedévhez képest 0,2 százalékkal nőtt az euróövezetben a második negyedévi 0,1 százalékos növekedés után. A piac a második negyedévivel megegyező 0,1 százalékos növekedést várt a harmadik negyedévre is.

A negyedéves növekedési ütem az EU-ban is meghaladta a harmadik negyedévben a második negyedévit: 0,3 százalék lett 0,2 százalék után.

Éves összevetésben a bruttó hazai termék az euróövezetben a várt 1,2 százaléknál kissé nagyobb mértékben, 1,3 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben, de elmaradt a második negyedévi 1,5 százalékos éves ütemtől. Az EU-ban 1,5 százalékkal nőtt a GDP a harmadik negyedévben az 1,6 százalékos második negyedévi növekedés után.

A legnagyobb negyedéves növekedési ütemet Svédország érte el a harmadik negyedévben, 1,1 százalékosat. Portugália 0,8 százalékos, Csehország pedig 0,7 százalékos növekedéssel szintén kimagasló eredményt ért el.

A nagyobb nemzetgazdaságok közül a francia GDP 0,5 százalékkal nőtt, meghaladva a 0,2 százalékos várakozásokat, amit az export hirtelen emelkedése ösztönzött.

Továbbra is Spanyolország hozza a legjobb teljesítményt a blokk legnagyobb gazdaságai közül: bruttó hazai terméke a várakozásoknak megfelelően 0,6 százalékkal bővült, amit a háztartások erős fogyasztása és a befektetések támogattak.

A német GDP viszont negyedéves bázison stagnált az export csökkenése miatt. Olaszország szintén megtorpant, mivel a feldolgozóipari szektor teljesítménye zsugorodott, a szolgáltatások pedig nem mutattak növekedést.

Negyedéves bázison csökkenést regisztráltak Litvániában, 0,2 százalékosat, valamint 0,1 százalékosat Írországban és Finnországban. Éves bázison csak a finn bruttó hazai termék mutatott csökkenést, 0,9 százalékosat. A többi országban növekedett a GDP, közölte előzetes adatai alapján az Eurostat.