Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Állami gondoskodásban élők életkezdési esélyeit növeli a K & H Bank

Hírek2024. szept. 2.Növekedés.hu

Szeptember hagyományosan a környezeti és társadalmi fenntarthatóság hónapja a K&H-nál. Ebből az alkalomból a K&H 10 millió forinttal támogatja az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa Életkezdési Alapját, amely az állami gondoskodásban nevelkedett fiatalok életkezdési esélyeit javítja.

A K&H szeptember hónapot a fenntarthatóság ügyének szenteli, immár harmadik éve. „A fenntarthatóságnak csak egyik eleme a környezeti fenntarthatóság. Az üzleti életet körülvevő társadalmi viszonyok alakítása, a nehezebb helyzetben lévő rétegek élethelyzetének javítása, bevonása a közösség életébe legalább ennyire fontos” – jelentette ki Suba Levente, a K&H fenntarthatósági vezetője azon a sajtóreggelin, amelyen a pénzintézet képviseletében aláírták a támogatási megállapodást az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványával.

Életkezdési Alap

A megállapodás keretében a pénzintézet 10 millió forinttal támogatja annak Életkezdési Alapját. Az alapból azok pályázhatnak, akik kilépnek a nevelőszülői gondoskodásból és a felnőttkor küszöbén állnak. A fiatalok életkezdésüket segítő tanfolyamokra, munkakezdésüket megkönnyítő, lakhatási célokra pályázhatnak, hogy minél sikeresebben indulhassanak a felnőtt életbe.

A gondozásból kikerülő fiatalok komoly hátrányokkal indulnak az életben azokhoz képest, akik családban nőnek fel. Nincs mögöttük az a biztonság, amelyet egy család nyújthat.

Komoly nehézséget okoz számukra lakhatásuk megoldása, és az, hogy nem mindig van a kezükben megfelelő szakma. Önálló életre való felkészítésük nagyobb odafigyelést, több törődést igényel. 

Az Életkezdési Alap abban segít, hogy a gyermekvédelmi gondoskodás védőburkát elhagyó fiatalok felkészülten, céljaikért küzdve léphessenek ki az önálló életbe, és ezáltal minél sikeresebb felnőtt válhasson belőlük

– mondta Bán Hajnalka, az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa adománygyűjtési vezetője.

Dolgozói önkéntes program

"Idén szeptembertől indul a K&H dolgozói kihívás is, aminek célja, hogy munkatársaink az év egy munkanapját a vállalat szervezésében önkéntes munkának szenteljék. Ennek kivitelezésében nonprofit szervezetekkel működünk együtt, így is növelve a munkavállalók körében a szociális érzékenységet” ‒ jelentette be Suba Levente. A program keretében a K&H mind a 3800 munkavállója részt vehet országszerte.

Eredményes támogatások

A pénzintézet tavaly szeptemberben a WWF Magyarországgal kötött 30 millió forint értékű támogatási megállapodást, amelynek keretében a környezetvédők a dél-mezőföldi tájvédelmi körzetben élőhely-rehabilitációt és a biodiverzitást védő beavatkozásokkal segítik a természet egyensúlyának fenntartását.

Ugyancsak ezt a célt szolgálja a 2022-ben elindított K&H hűsítő ligetek program, amely keretében az ország minden táján, összesen 100 oktatási intézményben összesen 555 fát és 1110 bokrot ültettek el a 10 millió Fa Alapítvány szakmai együttműködésével.

A népszerű programot továbbfejlesztették, és tavaly ősszel meghirdették K&H állatbarát ligetek programot, amelynek hármas célja, hogy változatos növényekkel és állatlakhelyekkel növelje a zöldfelületet, támogassa a biodiverzitást a köznevelési intézmények udvarán, valamint formálja a gyermekek környezetvédelmi szemléletét.

A pályázati felhívásra több mint 300 intézmény jelentkezett. A kiválasztott 30 nyertes intézmény udvarán a 10 millió Fa Alapítvány szakmai együttműködésével 100 négyzetméter területen fákat, bokrokat, fűszernövényeket ültettek.

Zöld termékek és szolgáltatások

A sajtóbeszélgetés lehetőséget nyújtott arra is, hogy Suba Levente bemutassa a K&H fenntarthatóságért végzett szerteágazó munkáját. A Bank hitelezési politikájával összhangban eddig több mint 200 milliárd forint összegű zöldhitelre kötött szerződést. A megtakarítási oldalon pedig a befektetések 50 százaléka minősített, felelős befektetési alapokban van.

A K&H Biztosító új casco-szerződéseiből 27 százalék az elektromos személyautók aránya.

A pénzintézet két kalkulátort is hozzáférhetővé tett ügyfelei számára. A K&H lakás energiafogyasztási kalkulátorán eddig már 3700 számítást végeztek a lakossági ügyfelek. A mezőgazdasági vállalkozók – legyenek bár növénytermesztők vagy állattenyésztők – a Bank saját fejlesztésű mezőgazdasági CO2-kalkulátorát használhatják.