Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

Hírek2024. ápr. 15.MTI

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió legnagyobb állásbörzéjén - jelentették be a szervezők sajtótájékoztatón hétfőn a helyszínen.

Bartha Elek oktatási rektorhelyettes elmondta, hogy a tizenhét éve megrendezésre kerülő állásbörze és karriernap iránt évről évre növekszik az érdeklődés, hét éve már tavasszal és ősszel is tartanak ilyen rendezvényt.

Kiemelte: az intézményben felismerték, hogy a felsőoktatásnak szolgálnia kell a munkaerőpiac igényeit, a cégekkel való együttműködés pedig az elmúlt években új szakok, képzések indítását eredményezte, miközben a vállalkozások részt vesznek a hallgatók gyakorlati képzésében. Mindez jó az egyetemnek, mert hallgatói a diplomájukat a képzettségüknek megfelelően tudják hasznosítani, jó a hallgatóknak, amit bizonyít az érdeklődésük, és jó a cégeknek, amelyek magasan képzett munkaerőhöz juthatnak; 80 százalékuk visszajáró kiállító - magyarázta Bartha Elek.

Pogány Emese, a hallgatói karrierközpont vezetője jelezte: az egyetemi állásbörzén főként a közepes és nagyvállalatok keresik leendő munkatársaikat, és jelen lesznek a legutóbb Debrecenbe települt cégek is.

Tapasztalataik szerint megváltozott a műszaki dominancia, a nagyvállalatoknak ugyanis nemcsak mérnökökre és informatikusokra van szükségük, hanem jogászokra, közgazdászokra, HR-esekre, vagy nyelveket beszélő bölcsészekre is - mondta a szakember, hozzáfűzve: a karriernap külföldi szekciójában külföldi ösztöndíjakat, önkéntes munkát és egyéb lehetőségeket kínálnak a hallgatóknak.