AM: egymilliárd forintból folytatódhat a Településfásítási Program

Hírek2021. máj. 6.MTI

Sikeres a kormány Településfásítási Programja, hiszen olyan közösségkovácsoló kezdeményezésről van szó, amelyben csaknem 500 település vesz részt ősz óta országszerte. Az Agrárminisztérium által indított program keretében eddig 10 695 fát ültettek el, és május végére mind a 12 ezer sorfát kihelyezik a településeken - mondta a tárca közleménye szerint Feldman Zsolt Bócsán, ahol a Településfásítási Program keretében 30 darab fát ültettek el.

Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kiemelte: egy olyan értékteremtő programról van szó, amely felhívja a kis- és nagytelepülések, az egyházak, a civil szervezetek figyelmét arra, hogy a faültetés milyen fontos szerepet tölt be egy közösség jövőjében, minden napi életében, emellett közelebb hozza a természetet a fiatalabb generáció számára, és élhetőbb környezetet teremt a települések lakóinak - írták.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy

a Településfásítási Program a tervek szerint júniusban megduplázott keretösszeggel, 1 milliárd forinttal folytatódik, és újabb 24 ezer fa telepítésére lesz lehetőségük az önkormányzatoknak.

Feldman Zsolt beszélt arról is, hogy a magánerdő-gazdálkodók részéről 25 ezer hektár új erdő telepítésére van szándék a Vidékfejlesztési Program keretében, amely tovább növeli az ország erdősültségét - tették hozzá.

A tájékoztatás szerint az agrártárca államtitkára elmondta: a kormány célja, hogy segítse a települések fejlődési törekvéseit, és nyertessé tegye a vidéki Magyarországot. Ennek érdekében olyan széles vidékfejlesztési támogatások és programok indulnak, amelyek a következő időszak nyerteseivé teszik a vidéken élőket és a mezőgazdaságban dolgozókat. Feldman Zsolt úgy fogalmazott: a fejlesztések, beruházások és környezettudatos gazdálkodási formák finanszírozásával úgy segít a kormány, hogy egyszerre legyen nyertese a gazdálkodó, a vidéki közösség és a környezet.

A Településfásítási Program keretében összesen 30 fát ültettek el Bócsán. Az amerikai hárs, a nyír- és platánfacsemeték az Evangélikus templom kertjébe, a bölcsőde udvarára és a játszótérre kerültek. A faültetés mindig is központi kérdés volt a község életében - mondta el Bócsa polgármestere. Szőke-Tóth Mihály arról is beszélt, hogy a Vidékfejlesztési Programnak köszönhetően olyan új szennyvízkezelési technológiát tudnak alkalmazni a településen, amellyel párhuzamosan a fásítás is folytatódhat majd a jövőben. Hozzátette: a község nagy figyelmet fordít a környezettudatosságra, ezen belül is a megújuló energia-felhasználásra, amit jól mutat, hogy az elmúlt években napelemes rendszert telepítettek önkormányzati épületekre és a tanyákon is - áll a közleményben.