Átadták a Mentor Oscar díjakat

Hírek2021. szept. 10.Növekedés.hu

A szakmai zsűri a nagyhagyományú kitüntetést minden évben azoknak a szervezeteknek és egyéneknek ítéli oda, akik munkájuk során jelentős eredményeket értek el a mentoring és a coaching szemléletű, vezetés terjesztésében, felhasználásában. A nyertesek a rangos szakmai elismerés mellett csaknem 5 és fél millió forint értékű jutalmat kaptak.

A Mentor Oscar díjat idén a Hungarian Business Leaders Forum nyerte el a szervezeti kategóriában a Takarékbank pedig az új Mentoring program díját vehette át. Dr. Beck György 2020-as mentoring eredményeit első,Dr. Ferencsák Tímea második, Csontos Tímea harmadik Mentor Oscar díjjal jutalmazta a szakmai zsűri egyéni kategóriában, Uher Zoltán pedig különdíjat vehetett át. A díjakat ünnepi körülmények között, a New York Kávéházban, kerültek átadásra a nyerteseknek, a pályázók rövid bemutatkozó prezentációja után.

A mentoring egyaránt pozitív hatással van a mentorokra és a mentoráltakra: egyértelműen megnöveli mindkétcsoport üzleti értékét.

– állapította meg a Gartner és a Capital Analytics egy több mint 1000 dolgozót követő és 68 munkahelyi változót figyelembevevő, öt éven keresztül folytatott, igen alapos közös kutatása.

Azok közül, akiknek van mentora, a 97 százalék hasznosnak, értékesnek tartja ezt, egy 2020-as felmérés szerint. Ugyanekkor a szakemberek és vezetők mindössze 37 százalékának van mentora.

A mentorálás az egyik legeredményesebb tehetség- és tudásmenedzsment eszköz, ami egyben költséghatékony is, hiszen a cégek a meglévő belső erőforrásaikat használják fel.

A Mentor Oscar díjat hagyományteremtő céllal hozták létre olyan szervezetek, amelyek fontosnak tartják a munkatársközpontú, támogató és ugyanakkor eredményorientált vezetői szemlélet meghonosítását és elismerését. A Mentor Oscar díj az informálisan és a szervezett formában működő mentoroknak kíván olyan fórumot biztosítani, ahol bemutathatják az eredményeiket, megoszthatják, átadhatják tapasztalataikat és nyilvános elismerést kaphatnak.
Akik a döntést hozták

  • Bincze Beáta (Business Coach Kft.)
  • dr. Dobay Róbert (Menedzsmentor Kft.)
  • Füzér Gábor (Assessment Systems Hungary Kft.)
  • Gerlei Béla (Karrier Intézet Kft.)
  • Komócsin Laura (Business Coach Kft.)
  • Skonda Mária exeutive coach és mentor