Átveszi az Auchan irányítását az Indotek Group
HírekA hétvégén lezárult az Indotek Group tulajdonszerzése az Auchan Magyarország Kft.-ben. Az ingatlanbefektető a kiskereskedelmi vállalat 47 százalékos tulajdonrész mellett az Auchan-áruházlánc operatív irányítását is átveszi - közölte a befektető
Az Auchan Magyarország Kft. és az akvizícióban érintett hazai érdekeltségei mintegy 6000 dolgozót foglalkoztatnak, 2023-ban 460 milliárd forint árbevétel mellett 27 milliárd forint EBITDA-t értek el.
Az akvizíciót a versenyhatóság már jóváhagyta - közölte az Indotek.
A több mint 50 hazai és nemzetközi bevásárlóközpontunk és kiskereskedelmi egységünk működtetése során szerzett tapasztalatokkal hatékonyabbá és eredményesebbé tehetjük Magyarországon az Auchan működését, kereskedelmiingatlan-portfóliónkkal pedig felgyorsíthatjuk a jól ismert és kedvelt márka hazai expanzióját. Ehhez az szükséges, hogy kisebbségi tulajdonosként érdemi szerepet vállaljunk a társaság irányításában
- mutatott rá Jellinek Dániel, az Indotek Group vezetője és többségi tulajdonosa.
Hozzátette, az Indotek Group együttműködésével az Auchan új üzleteket nyithat az Indotek meglévő kereskedelmi ingatlanjaiban, sőt megkerülhetetlen szereplővé válhat az alacsonyabb alapterületű üzletek szegmensében. Az üzlethálózat bővítésével újabb vidéki településeken, jelentősen szélesebb vásárlói kör számára válhatnak elérhetővé az áruházlánc kedvező árú, minőségi termékei - tette hozzá.
A hazai kiskereskedelmi forgalomból jelenleg mintegy 6,8 százalékot birtokló Auchan 19 nagy alapterületű hipermarkettel és 5 szupermarkettel rendelkezik Magyarországon, amelyek teljes áruházi alapterülete meghaladja a 250 ezer négyzetmétert. Az áruházláncnak 19 benzinkútja is van.
Az Indotek Group egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy 47 százalékos tulajdonrészt szerez az Auchan Magyarország Kft.-ben, illetve a Ceetrus Hungary Kft. és az Nhood Services Hungary Kft. megvásárlásával kizárólagos tulajdonosa lesz az Auchan-áruházak korzóin található üzlethelyiségeknek. (Az utóbbi tranzakció zárása folyamatban van.)
A tranzakció értékét nem hozták nyilvánosságra a felek, és közölték, hogy együttműködésük kizárólagos - hangsúlyozta az Indotek.