Az adócsökkentési csomag 90 milliárdot hagy a KKV-szektorban
HírekAz év utolsó Kormányinfóján a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely egyebek mellett jóléti kihatású adópolitikai és gazdasági vonatkozású kormánydöntésekről is tájékoztatta a sajtó képviselőit.
Adókedvezmények
Adópolitikai kérdéskörben Gulyás Gergely emlékeztetett a kormány korábbi vállalására, miszerint a családi adókedvezmény mértékét két lépésben megduplázza. Ez július elsejével 50 százalékban megtörtént, további 50 százalék erejéig pedig január elsejével folytatódik – mutatott rá hangsúlyozva, hogy ezáltal két gyermek esetén havonta 83 ezer, három gyermek esetén pedig havonta 198 ezer forinttal több marad a családoknál. Emellett életbe lép a 30 év alatti édesanyák adómentessége is, valamint megállapodás született a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről is.
Minimálbér- és bérminimum-emelés
A munkaadók és munkavállalók között létrejött megállapodás alapján január 1-jétől a minimálbér 322 800 forintra, a garantált bérminimum pedig 373 200 forintra emelkedik.
11 pontos vállalati adócsökkentési program
A kormány elfogadta azt a 11 pontos adócsökkentési csomagot, amely évente több mint 90 milliárd forintot hagy a kis- és középvállalkozásoknál. A legfontosabb elem, hogy az alanyi áfamentesség határa 18 millió forintról 20 millió forintra emelkedik, és a következő években 22-24 millió forintra növelik tovább.
Nyugdíjasok támogatása
A 13. havi nyugdíj kifizetése mellett most először a 14. havi nyugdíj fokozatos bevezetése is megkezdődik – első negyedét februárban kapják meg a nyugdíjasok a 13. havi nyugdíjjal együtt. Az átlagos nyugdíjemelés eredményeként az átlagnyugdíj 250 ezer forint fölé emelkedik.
Béremelések
A pedagógusok 10 százalékos béremelésben részesülnek, így átlagbérük 693 ezer forint lesz 2026-ban. Ez azt jelenti, hogy a ciklusban több mint 100 százalékkal, vagyis több mint duplájára emelkedtek a tanári fizetések. Magyarország 2030-ig vállalja, hogy a diplomás átlagbér 80 százalékán tartja a pedagógusok átlagbérét – ezt a szintet az idei évben elérték.
A vízügyi ágazatban 15 százalékos béremelésre kerül sor február 1-jétől, miután már szeptemberben is volt egy 15 százalékos emelés. A szociális és kulturális ágazatban dolgozók szintén 15 százalékos béremelést kapnak január 1-jétől.
Az igazságügyi dolgozóknál a bírák 2025. január 1. és 2027. január 1. között összesen 48 százalékos béremelésben részesülnek, a törvényszéki fogalmazók 89 százalékos, a bírósági alkalmazottak pedig 20 százalékos emelést kapnak.
