Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Az ÁKK módosította 2021. évi finanszírozási tervét

Hírek2021. máj. 10.MTI

Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) aktualizálta 2021. évi finanszírozási tervét, miután a költségvetés módosításával az államháztartás központi alrendszerének idei pénzforgalmi hiánya 658 milliárd forinttal, 3332 milliárd forintról 3990 milliárd forintra emelkedett - közölte az ÁKK.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a Pénzügyminisztérium a koronavírus-járvány harmadik hullámával kapcsolatos kedvezőtlen gazdasági hatások mérséklése és a gazdaságot újraindítani hivatott fiskális politikai lépések miatt módosította a 2021-es költségvetés hiánycélját.

Figyelembe véve az első negyedévben végrehajtott finanszírozási műveletek sikerességét, valamint a lakossági értékesítés vártnál jobb alakulását az ÁKK 100 milliárd forinttal emeli a lakossági állampapír-értékesítési tervet, 111 milliárd forinttal az éven túli diszkont kincstárjegyekét, 312 milliárd forinttal az intézményi aukciós kibocsátást az 5 éves fix, a 6, illetve 8 éves változó kamatozású állampapírokból, és mintegy 100 milliárd forintnyi plusz devizaforrás bevonására készül.

A közlemény szerint az 1100 milliárd forintra emelt várható lakossági nettó állampapír-kibocsátás, a banki saját számlás opciólehívások és a lejárat előtti visszaváltások növekményét is figyelembe véve 295 milliárd forinttal több lakossági kibocsátást jelent az eredeti tervekhez képest.

Az éven túli lejáratú diszkont kincstárjegyek aukciós kibocsátása 633 milliárdról 744 milliárd forintra nő, így az év végi diszkont kincstárjegy-állomány várhatóan 744 milliárd forint lesz, amely az ÁKK által kezelt adósságon belül mindössze 1,9 százalék.

Az 5 éves fix, a 6, illetve 8 éves változó kamatozású állampapírok növekedése mellett a 10 éves, valamint a 10 évnél hosszabb futamidejű állampapírok kibocsátási terve nem változik, azonban az ÁKK Zrt. a korábbi gyakorlatának megfelelően fenntartja a lehetőséget, hogy a vártnál nagyobb piaci kereslet esetén, az ajánlatokat elfogadva aukciónként megnövelje a kibocsátás összegét a tervekhez képest, illetve piaci igény esetén az elsődleges forgalmazókkal egyeztetve kivételes esetben akár nem benchmark papírokat is felajánljon aukciós értékesítésre. A csereaukciós terv sem változik.

A devizafinanszírozás többletét főként a hosszú futamidejű fejlesztési banki és projekthitel felvételekből kívánja fedezni az ÁKK, a kormányzati döntésnek megfelelően ebbe egyelőre nem beleértve az EU RRF hitelfinanszírozással kapcsolatos, 2021-ben elérhető előleget. Ezen felül japán jenben, illetve kínai renminbiben lesz lehetőség, ideális esetben további zöld kötvénykibocsátásra ebben az évben - írták.

A közlemény szerint mindezeket figyelembe véve a 2021. évi finanszírozási terv továbbra is alacsonyabb bruttó finanszírozási igénnyel és bruttó kibocsátással számol, mint ami 2020-ban megvalósult.

Az ÁKK Zrt. 2021. április végéig kibocsátotta a megnövelt piaci forint államkötvényterv (aukciós) 56 százalékát, a devizafinanszírozás 23 százalékát és teljesítette a tervezett lakossági állampapír értékesítés 31 százalékát a 2021. évi új terv szerint - tették hozzá.