Az EB jóváhagyta a vállalkozásokat támogató magyar programot

Hírek2020. ápr. 17.MTI

Az Európai Bizottság a koronavírus-járvány által sújtott vállalatok megsegítését szolgáló tagországi programokat hagyott jóvá, köztük a mintegy 350 milliárd forintos magyar programot - közölte a bizottság pénteken.

A március második felében elfogadott, az állami támogatásokra vonatkozó ideiglenes keret alapján született tagállami intézkedések szükségesek, megfelelőek és arányosak a gazdaságban bekövetkezett súlyos zavar orvoslására. Összhangban állnak az ideiglenes uniós keretben megállapított feltételekkel - állapította meg a bizottság a magyar mellett az osztrák és a lett programról. A 350 milliárd forint (körülbelül 1 milliárd euró) összegű magyar állami támogatás a koronavírus-járvány által érintett vállalkozások számára nyújt segítséget közvetlen támogatások, kölcsönök és tőkebefektetési intézkedések formájában, az uniós strukturális alapok felhasználásával.

A program minden olyan vállalkozás, azaz mikro-, kis- és középvállalkozás (kkv) továbbá nagyvállalat előtt nyitva áll,

amelyek hozzáférnek az európai strukturális alapokhoz, és a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak betudható nehézségekkel küzdenek.

Lettország esetében az uniós bizottság 35,5 millió eurós (mintegy 12,6 milliárd forint) közvetlen támogatási programot hagyott jóvá, amely a mezőgazdasági és halászati szektorban, az élelmiszeriparban és vendéglátóiparban tevékenykedő vállalkozások támogatására szolgál. Ausztria számára kis- és középvállalkozások (kkv-k) támogatását biztosító garanciaeszközöket hagyott jóvá. Az eszközök a már korábban jóváhagyott 15 milliárd eurós (mintegy 5,3 ezer milliárd forint) osztrák likviditási rendszert egészítik ki. A koronavírus-járvánnyal összefüggésben az Európai Bizottság március 19-én fogadott el ideiglenes keretet az állami támogatási szabályokra vonatkozóan a gazdaság támogatása céljából. Az ideiglenes keretrendszer 2020 decemberéig van érvényben.